"A játékosok követnek téged, és ha te nyugodt vagy, a játékosok is nyugodtabbak" - mondta az Eb-n szereplő csapatok edzőinek tartott előadásán Roberto Rosetti, az UEFA játékvezetői bizottságának vezetője.
A korábbi kiváló olasz bíró hangsúlyozta: szeretnék elkerülni azt, hogy feleslegesen lapokat kelljen osztogatniuk, elsődleges céljuk, hogy megóvják a játék pozitív képét.
Keményen fel fogunk lépni az egyértelmű esetekben, mert ezeknek az elkerüléséért tennünk kell valamit. Ugyanakkor ebben a munkában számítunk rátok, mert rendkívül fontosak vagytok nekünk
- jelentette ki kollégái nevében Rosetti.
Az UEFA április végéig akarja megnevezni azokat a játékvezetőket, akik ott lehetnek a németországi Európa-bajnokságon. A kiválasztott játékvezetők aztán május 13. és 16. között Frankfurtban speciális oktatáson vesznek részt.
A videobírók Lipcséből dolgoznak majd az Eb alatt, és a szabályok értelmében csak akkor avatkozhatnak majd be, ha a pályán lévő bírók egyértelműen rossz döntést hoznak - állította Rosetti.
Az Európa-bajnokság június 14-én kezdődik és július 14-ig tart. A Marco Rossi irányította magyar válogatott a házigazda németek mellett a skótokkal és a svájciakkal találkozik majd a csoportkörben.