Vágólapra másolva!
Egy mérkőzés során történt balszerencsés ütközés következtében egy időre nyaktól lefelé megbénult egy 18 éves magyar focistalány, aki kétszer kapott agyvérzést az eset után. Ma már jobban van, de még mindig nehezére esik a puszta járás is.

A Komárom-Esztergom vármegyei Annavölgyben történt esetről a TV2 Tények című hírműsora alapján számolt be a Bors. Az Adelina nevű lány, aki a tatai csapattal játszott meccset olyan szerencsétlenül ütközött egy ellenfelével, hogy bár még lábra állt, de utána szinte azonnal összeesett, és mentőhelikopterrel kellett egy budapesti kórházba szállítani.

Ahol megállapították, hogy két csigolyája eltört, ez okozhatta hogy egy napra nyaktól lefelé megbénult. A kórházban mélyaltatásba került, ami során kétszer is agyvérzést kapott. Adelina ma már, ha nehezen is de újra tud járni, és a horririsztikus eset sem vette el a kedvét a focitól, szeretne minél előbb visszatérni a pályára.