Vágólapra másolva!
A magyar másodosztályú labdarúgó-bajnokság 27. fordulójában hazai pályán kapott ki 1-0-ra a Szegedtől a Budapest Honvéd. A szebb napokat is látott fővárosi együttes az újabb vereséggel egyre közelebb kerül a kieséshez az NB II-ben is, ezt pedig már nagyon nehezen viselik a szurkolók. A feljutásért harcoló Vasas és Győr is nyerni tudott.

A Budapest Honvéd a közösségi oldalán tett ki egy fotót, amely szerint a Honvéd vasárnap Zuigéber 21. percben szerzett találatával szenvedett vereséget hazai pályán a Szeged ellen. Azóta csak úgy záporoznak a kommentek a posztok alá, a drukkerek már nem nagyon tudják megemészteni a csapat teljesítményét. Ezek közül szemezgettünk:

Budapest Honvéd, Szeged,
Egyre nagyobb bajban van a Budapest Honvéd
Fotó: Budapest Honvéd FC

Kőkemény NB3-as teljesítmény, szánalmas, siralmas

"Kőkemény NB3-as teljesítmény, az utolsò percben az első értelmes helyzet, sétálgatò rutinròkák mindenféle futás, lelkesedés és foci nélkül - ez ma a Kispest" - írta az egyik drukker.

"Köszönjük ezt a csodálatos vasárnap délutáni élményt. Hétről hétre nevetség tárgyává tesztek minket, takarodjatok Kispestről!!" - szólt hozzá egy másik.

"Kínos!! Legalább nézzünk már a hátunk mögé gyerekek!! Minimum itthon hozzuk ezeket a meccseket!" - fogalmazta meg a véleményét egy újabb fanatikus.

"Nem szoktam károgni, de most már fogok, dühösen, szomorúan figyelem ezt a fekáliát!!!!!" - jött egy újabb vélemény.

"Vigyázz NB3 jövünk......, siralmas" - írta egy következő. "Szánalmasok vagytok!!" - írta a következő szurkoló.

"Az eredmény még csak hagyján. De az, hogy hazai pályán amíg 0-0 volt nem jöttünk át a félpályán, és az első (és egyben utolsó) helyzetünk a 94. percben volt, az több mint szégyen…." - íme, egy másik vélemény.

"Én csak a gyerekeimet sajnálom, hogy végig kellett szenvedniük velem a meccset a helyszínen. Úgy nem lehet meccset nyerni, hogy 85 percig eszünkbe sem jut, hogy nem mi vezetünk és fel kellene szántani a pályát" - írta a drukker.

"Javaslom a játèkosok csak kapjanak teljesítmèny bèrezèst. A mai teljesítmènyèrt a minimál bèr felèt vagy harmadát" - szinte csak ilyen, vagy ehhez hasonló véleményeket lehet olvasni.

A Vasas és a Győr is nyerni tudott

A feljutásért harcoló Vasas és Győr is nyerni tudott vasárnap a labdarúgó Merkantil Bank Liga 27. fordulójában.

A fővárosi együttes a Csákvár vendégeként lépett pályára és fordulatos mérkőzésen, 3-2-re győzött. A győriek hazai pályán gyűjtöttek be a három pontot, miután 2-0-ra verték a Soroksárt.

Sikerével mindkét csapat 54 pontos és négy pontra közelítette meg a listavezető Nyíregyházát, mely hétfőn este a Pécset fogadja a 27. forduló zárómeccsén.

Merkantil Bank Liga NB II, 27. forduló:
Aqvital FC Csákvár-Vasas FC 2-3 (2-2)
gól: Nagy Z. (23.), Dusinszki (45.), illetve Nagy Z. (9., öngól), Deutsch (34.), Baráth (51.)

HR-Rent Kozármisleny - Kolorcity Kazincbarcika SC 0-2 (0-1)
g: Pethő (27., 72.)

Tiszakécskei LC-Credobus Mosonmagyaróvár 0-1 (0-1)
g: Szendeff (38.)

Szombathelyi Haladás-Budafoki MTE 2-0 (0-0)
g: Kelemen (54., 63.)

ETO FC Győr-Soroksár SC 2-0 (0-0)
g: Bumba (58.), Skvarka (90.)

BFC Siófok-Gyirmót FC Győr 2-4 (0-1)
gól: Dénes Cs. (46.), Posztobányi (76.), illetve Madarász (27., 70.), Kicsun (49.), Erdei (94.)

BVSC-Zugló - FC Ajka 0-2 (0-1)
g.: Csizmadia (36.), Babos (66.)

Budapest Honvéd - Szeged-Csanád Grosics Akadémia 0-1 (0-1)
g.: Zuigéber (21.)

hétfőn játsszák:
Nyíregyháza Spartacus FC-Pécsi MFC, Balmazújváros 20.00

Az élcsoport: 1. Nyíregyháza 58 pont/26 mérkőzés, 2. Győr 54/27, 3. Vasas 54/27
   Azonos pontszámnál a több győzelem rangsorol.

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.