Vágólapra másolva!
A Francia Kupa elődöntőjében a Paris Saint-Germain 1-0-ra legyőzte Rennes csapatát, így a párizsi sztárcsapat bejutott a fináléba.

A találkozó esélyese a Paris Saint-Germain volt, hiszen Luis Enrigue csapata november óta veretlen, azóta minden sorozatot figyelembe véve 25 meccsen nem kapott ki. Ezzel szemben Julien Stéphan csapata már kiesett az Európa-ligából, a bajnokságban pedig csupán a nyolcadik helyen áll.

Paris St-Germain v Rennes - French Cup, Kylian Mbappé
Mbappé gólja döntött, döntős a PSG a kupában
Fotó: Anadolu via AFP

A PSG kezdőjében kapott helyet Kylian Mbappé is, aki korábban bejelentette, hogy nyáron elhagyja a francia együttes. Bár Luis Enrigue a Marselle elleni hétvégi rangadó előtt még arról beszélt, hogy bízik benne, hogy a világbajnok támadó meggondolja magát és szerződést hosszabbít a PSG-vel, ugyanakkor a spanyol edző már javában készül az Mbappé-éra utáni korszakra, ugyanis egyre többször cseréli le a Real Madrid által csábított játékost, de olykor még a kezdőbe sem nevezi. A 25 éves támadó pedig egyre nehezebben viseli a megaláztatást.

A 37. percben tizenegyeshez jutott a 14-szeres kupagyőztes PSG, amit Mbappé végzett el, de a világbajnok kapus, Steve Mandanda bravúrosan védte a lövését. 

Három perccel később nagyszerű labdát kapott Mbappé, betört a tizenhatoson belülre, majd egy befele csel után a lövése megpattant az egyik védő lábán, így védhetetlenül pattant a labda a kapuba.

Mbappé a gólja után feltette a kezét és látványosan bocsánatot kért a párizsi szurkolóktól, amiért kihagyta a tizenegyest.

Mbappé a fordulás után is nagy kedvvel játszott, több nagy helyzete is volt, ám Mandanda mindannyiszor védte a próbálkozásait. Ennek ellenére Mbappénak ezúttal nem volt oka kínosan nevetgélni amiatt, hogy megint le kell jönnie a pályáról, mivel végig játszotta a meccset, ráadásul a szerencsés gólja végül elégnek bizonyult a párizsi sztárcsapatnak. A Paris Saint-Germain így története során 20. alkalommal bejutott a Francia Kupa döntőjébe, ahol majd az Olympique Lyonnal találkozik. 

Francia Kupa, elődöntő:
PSG–Rennes 1-0 (1-0)
gólszerző: Mbappé (40.)
Lyon–Valenciennes (II.) 3-0 (0-0)
gólszerző: Lacazette (51., 57. – az elsőt tizenegyesből), G. Orban 75.)