Vágólapra másolva!
Kedden este a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének odavágó mérkőzésén a címvédő Manchester City 3-3-as döntetlent játszott a Real Madrid otthonában. Sokakat meglepett, hogy a találkozón nem kezdett Kevin De Bruyne, a manchesteri csapat belga karmestere. Pep Guardiola, az angol csapat katalán edzője elmondta, hogy De Bruyne kihagyás nem taktikai döntés volt, csapata legjobbja hányt a mérkőzés előtt.

Kezdőként számoltam vele, a bemelegítés előtt azt mondta, játékra kész, de amikor visszajött az öltözőbe, elhányta magát, és azt mondta, nem áll készen

– idézi a Magyar Nemzet Pep Guardiolát, aki a találkozó után a Santiago Bernabéu Stadion hiányosságairól is beszélt. 

Bajnokok Ligája, negyeddöntő, BL, Real Madrid, Manchester City, Pep Guardiola
Pep Guardiola is megmutatta a tudását a Real elleni meccsen
Fotó: AFP

"Nagyon sokszor jártam már itt játékosként és edzőként is. A felújítás után még szebb a stadion, de könyörgöm Florentinónak, ne hagyja, hogy tönkre tegyék a gyepszőnyeget" – tette hozzá a katalán edző, aki már a tavaly BL-elődöntő után is rengeteget panaszkodott a madridi gyepszőnyegre. 

Az is szóba került, hogy a meccset behúzott tető alatt játszották, ami Guardiolának ugyancsak nem tetszett, mint mondta, jobban szereti, ha látja az eget. 

Erre biztonsági okból volt szükség, a moszkvai terrortámadás után szárnyra kapott a pletyka, miszerint egy Bajnokok Ligája találkozó lehet az Iszlám Állam következő célpontja, s dróntámadástól tartva húzták be a Bernabéu tetejét.

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.