Vágólapra másolva!
Gyanúra okot adó számok láttak napvilágot, az FC Barcelona legújabb tinisztárjának, Lamine Yamalnak az életkorát illetően. Ugyanakkor lehet, hogy mindössze annyiról van szó, hogy valaki valamikor figyelmetlen volt.

Hány éves az a focista, aki klubja szerint még nincs 17, de egy 2015-ös újságcikk tízévesként ír a Barca csodagyerekéről? Ez a kérdés foglalkoztat most sokakat a kedden este többek között éppen Yamal nagyszerű játékával a Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe jutó csapattal kapcsolatban.

Íme az ominózus 2015-ös cikk, amiben egy tízéves tehetséget méltatnak, és ránézésre valóban inkább tűnik a képen látható fiú 10, mintsem 8 évesnek.

Egy következő hozzászóló egy posztban becsatolta Lamine Yamal nyilvántartási adatlapját, pontos nevén versenyengedélyét a 2013–14-es idényből, amelyet a Katalán Labdarúgó-szövetség állított ki. Láss csodát, ezen is 2005. július 13. szerepel Lamine Yamal születési dátumaként. Ez azért már elgondolkodtató, írja a Magyar Nemzet cikke.

Lamine Yamal marokkói apa és egyenlítői-guineai anya gyermekeként született, de nem Afrikában, ahol valóban sokszor bizonytalan a mai napig egy-egy személy pontos születési dátuma, és a futballcsapatok is szívesen  kezelik rugalmasan a kérdést, ha érdekük ezt kívánja. Nem kell messzire menni a példáért, hiszen a legfrissebb eset, alig pár napos.

De vissza Yamalhoz. Miért lenne érdeke a világ egyik legnagyobb klubjának, hogy egy ilyen lényegtelennek tűnő aprósággal próbáljon csalni? Jogos a kérdés, amire az egyetlen többé-kevésbé elfogadható válasz az átigazolási piacon keresendő, ahol egy 16 éves tehetségért jóval több pénzt lehet kérni, mint egy 18 évesért.

Kapcsolódó cikkeink: