Vágólapra másolva!
Az NB II-es Vasasba igazolt a korábbi U21-es válogatott támadó.

Az NB II-ben szereplő Vasas leigazolta a korábbi U21-es válogatott támadót, a 23 éves Bukta Csabát. Bukta Csaba Debrecenből igazolt a Red Bull Salzburghoz 2018-ban, ahol először a salzburgiak fiókcsapatában, a másodosztályú Liefering SC-ben játszott. 2021 januárjában a Salzburg kölcsönadta a szintén élvonalbeli SCR Altach csapatának, nyáron pedig végleg megszerezték a fekete-fehérek.

Bukta Csaba legutóbb az Altach csapatában szerepelt

Az altachiakkal – miután nem tudtak megegyezni a klub által javasolt folytatásról – idén január 30-án, közös megegyezéssel felbontották a nyáron lejáró szerződését, így a játékos szabadon igazolhatóvá vált. Bukta összesen 66 tétmeccsen játszott a csapat színeiben.

A magyar korosztályos válogatottakban összesen 37-szer kapott bizonyítási lehetőséget – ebből 10-szer a Gera Zoltán irányította U21-es együttesben, így a Vasas új vezetőedzője jól ismeri a játékost.

"Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek, egy örökkévalóságnak tűnt az az egy hónap, amíg csapat nélkül voltam. Szeretnék segíteni a Vasason, hogy elérje a céljait, amelyek természetesen már az enyémek is, ez pedig a feljutás. A beleki edzőtáborban, az egymás elleni felkészülési mérkőzésen is jó benyomást tett rám az angyalföldi együttes, nagyon bízom benne, hogy a gyorsaságomat és a külföldön szerzett tapasztalataimat tudom majd kamatoztatni és minél gyorsabban sikerül a beilleszkedés. Várom, hogy megismerjem a társakat és hogy bemutatkozzak az Illovszky-stadionban, ami pedig a hosszútávú terveimet illeti, szeretnék megragadni a Vasassal az NB I-ben és a legmagasabb szinten is bizonyítani!” – mondta Bukta Csaba.