Vágólapra másolva!
Szoboszlai Dominik nemhogy nem fél a nehéz a feladatoktól, de egyenesen úgy tűnik, minél nagyobb egy kihívás, ő annál inkább elemében van. Amikor 20 évesen Salzburgból Lipcsébe, majd tavaly nyáron a német csapattól Liverpoolba igazolt, sokan mondták, hogy nagy lesz rá a kabát. Ő azonban mindkét szintlépés után szinte azonnal bizonyította, hogy megérte az árát. Összehasonlítottuk a két szezonkezdést, és meg kell állapítsuk, Szoboszlai Dominik valóban zseni.

Szoboszlai Dominik azóta játszik a szó átvitt és valós értelmében is másik ligában, mióta a Red Bull Salzburg kötelékébe került. A mára Európa-szerte focizó klasszisok sorát kinevelő osztrák klub először a Lieferingben adott neki teret a bizonyításra, ő pedig már tinédzserként megmutatta, hogy az osztrák másodosztály csupán játszótér a számára. Nem is volt kérdés, hogy a Bajnokok Ligájába igyekvő Salzburgban van a helye. Végül 13 sikertelen kísérlet, féltucatnyi elbukott playoffpárharc után 2019-ben végre összejött a bravúr, az Erling Haaland és Szoboszlai repített osztrák csapat pedig a Genk elleni 6-2-vel mutatkozott be a főtáblán (a jogelőd Casino Salzburg az 1994-95-ös szezonban szintén csoportkörös volt).

Szoboszlai Dominik, Red Bull Salzburg,  Genk, Bajnokok Ligája
Szoboszlai Dominik a Salzburg, egyúttal a saját BL-debütálásán is letette a névjegyét
Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP / dpa Picture-Alliance via AFP/Verwendung weltweit

A norvég három, Szoboszlai pedig egy gólt rúgott a belgáknak, jelezve, hogy az osztrák Bundesliga sem igazán az ő szintje.

Hosszú várakozás után mesés indulás

2020 decemberében az RB Leipzig 20 millió euróért kivásárolta az ekkor már magyar válogatott támadót, és Julian Nagelsmann egy percig sem csinált titkot belőle, hogy meghatározó emberként számít a fiatal sztárjelöltre. Csakhogy Szoboszlai apró, ám annál makacsabb sérülést vitt magával Lipcsébe, ami miatt egyetlen percet sem tölthetett a pályán a 2021-es tavaszi idényben.

A 2021-22-es idény aztán már egészen más volt! Tétmérkőzésen augusztus 7-én mutatkozott az RB Leipzig színeiben immár Jesse Marsch irányítása alatt, és nem is akárhogyan: 

a Sandhausen elleni Német Kupa-meccsen a 78. percben lépett pályára, három perccel később pedig már meg is szerezte első lipcsei gólját:

A bajnokságban egy héttel később, 2021. augusztus 15-én mutatkozott be, a 64. percben lépett pályára a Mainzban 1-0-ra elveszített meccsen. A második fordulóban augusztus 20-án hazai pályán is bemutatkozott, és 

a Vfb Stuttgart ellen már kezdett, sőt a 38. és az 52. percben is gólt lőtt,

 és 68 perc után vastaps kísérte le a pályáról.

Újabb forduló, újabb 1-0-s vereség idegenben, Wolfsburgban, és ezúttal is 68 percet kapott Marschtól. Szeptember 11-én jött el a nap, hogy végigjátszott egy meccset, igaz a Bayern München elleni hazai 1-4-ben nem sok köszönet volt. Ahogy a lipcsei BL-debütálásban sem, igaz, a Manchester City otthonában elszenvedett 6-3-as vereség legalább egy látványos meccs volt. Szoboszlai a 60. percben, 4-2-es hazai vezetésnél ált be Emil Forsberg helyett. 

A Bundesliga darálója kegyetlenül pörgött, három nappal a City elleni vereség után már Kölnben volt jelenése a Lipcsének, ahol Szoboszlai már az 5. percben betalált, kár, hogy les miatt nem adták meg a gólt. 

Sebaj, mert a 71. percben ő készítette elő Amadou Haidara egyenlítő gólját, így meglett az első gólpassza is a Bundesligában.

 A 93. percben cserélte le edzője, azaz mondhatjuk, hogy ezt a meccset végigjátszotta.

Szoboszlai Dominik, RB Leipzig
Szoboszlai egész meccsen nagyon aktívan és veszélyesen játszott
Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP / SvenSimon

A következő fordulóban a Hertha elleni 6-0-s gálaelőadást a padon pihente végig, három nappal később ugyanis a Club Brugge elleni BL-meccsen kezdőként számított rá az amerikai edző.  Október 2-án a Bochum ellen ismét pihent, csak 21 percre állt be a hajrában. Azaz első tíz lipcsei meccse - ne feledjük 21 évesen, egy hosszú sérülés után, egy az osztráknál fényévekkel erősebb bajnokságban - kiválóan sikerült: 9 meccsen játszott összesen 462 percet, lőtt három gólt és adott egy gólpasszt.

Szeptember vége és október eleje nem Szoboszlai időszaka volt, október második felében viszont ismét elkapta a fonalat, 

csereként beállva gólt lőtt Fürthben, három nappal később pedig ő rúgta Potsdamban a Babelsberg elleni kupameccs egyetlen gólját.

Az idényt végül 45 meccsen elért 10 góllal és 9 gólpasszal zárta, míg Lipcsét végül 91 meccsen lőtt 20 góllal és 22 gólpasszal hagyta el.

Álomkezdés Liverpoolban is

2023 nyarán Szoboszlai klubot váltott. A nyár egyik legnagyobb átigazolási szenzációja volt, hogy a világ egyik legnagyobb és legeredményesebb klubja, a Liverpool 70 millió eurót fizetett a magyar válogatott csapatkapitányáért az RB Leipzignek. Miután bizonyított már a Bundesligában és 23 éves korára csapatkapitánya és valódi vezére lett a  magyar válogatottnak, már alig akadt olyan, aki attól tartott, hogy "megég" az Anfielden. Az idény végén távozó Jürgen Klopp azonban nem véletlenül akarta megszerezni a több poszton is bevethető magyar játékost.

Jürgen Klopp, Szoboszlai Dominik, Liverpool
Jürgen Klopp pontosan tudta, mennyit nyer a Liverpool Szoboszlai megszerzésével
Fotó: AFP

Augusztus 13-án rögtön végig is játszotta a Chelsea elleni, 1-1-re végződő idegenbeli rangadót - egy frissen igazolt focista esetében ennél komolyabb bizonyíték aligha kell, hogy számít rá az edzője. Hat nappal később a Bournemouth ellen 3-1-re megnyert bajnokin a mezőny egyik legjobbja volt, amit a szurkolók is így láttak, hiszen őt választották meg a meccs emberének.

A következő fordulóban a Newcastle elleni 2-1-es győzelem során ugyancsak végig a pályán volt, ahogy szeptember 3-án is, amikor az Aston Villa elleni bajnoki 3. percében megszerezte liverpooli karrierje első gólját.

A wolverhamptoni 3-1 során is végig a gyepen volt, míg a LASK Linz elleni, ugyancsak 3-1-re megnyert Európa-liga meccsen 60 perc után ültette le pihenni Jürgen Klopp. Kellett is a pihenő, hiszen három nappal később, szeptember 24-én 40 nap alatt már hetedik Pool-meccsen lépett pályára, ebből a hatodikat játszotta végig. 

És szeptember 7-én és 10-én két kőkemény válogatott meccset is végigrobotolt Belgrádban a szerbek, illetve a Puskás Arénában a pokróc csehek ellen.

A terhelés persze aligha érte váratlanul Szoboszlait, aki állta a sarat, és szeptember 27-én már a Ligakupában jelentkezett góllal a Championship tabelláját vezető Leicester City ellen végigjátszott meccsen. Ugyancsak 90 percet melózott végig a Tottenham elleni, botrányos végjátékot hozó bajnokin. 

Szoboszlai Dominik, Liverpool, Tottenham
A Tottenham elleni botránymeccset is végigjátszotta Szoboszlai (pirosban)
Fotó: AFP / AFP 

Tizedik Pool-meccsén ugyancsak kezdő volt, az Európa-ligában a belga Royal Union Saint-Gilloise ellen 79 perc után hívta le Klopp. 

Ez aztán nem akármilyen kezdés volt: 10 meccsen 859 perc a pályán, 2 gól, egy meccs embere elismerés. És Szoboszlai azóta sem lassít, hiszen az Arsenallal azonos pontszámmal a PL tabellájának élén álló Liverpoolban eddig összesen 31 meccset játszott (volt pár hét kihagyás egy kisebb sérülés miatt), összesen 2058 percet töltött a pályán, 6 gólt rúgott, míg 4-et előkészített. Klasszisteljesítmény!

Szavazzon, és kövesse nyomon a szavazás állását!

Ön szerint melyik bemutatkozás volt meggyőzőbb?

Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet

Kapcsolódó cikkeink: