Vágólapra másolva!
A versenyben maradt két görög együttes, a PAOK és az Olimpiakosz külön ágra került a labdarúgó Konferencia-liga végjátékának pénteki sorsolásán. Ahogy az angol Aston Villa és az olasz Fiorentina is, így létrejöhet a sokak által várt álomfinálé is.

Összejöhet az Aston Villa-Fiorentina döntő

Konferencia-liga
A Konferencia-ligában is sorsoltak 
Fotó: AFP 

A negyeddöntőket április 11-én és 18-án, az elődöntőket május 2-án és 9-én rendezik, míg a döntőnek az AEK Athén arénája, az Agia Sophia Stadion ad otthont május 22-én.

Ami a sorsolást illeti, a negyeddöntőben a PAOK a belga Club Brugge csapatával találkozik, és idegenben kezd, míg az Olimpiakosz - amely 

a nyolcaddöntőben a Ferencvárost búcsúztatta - a török Fenerbahcéval csap össze, először hazai környezetben 

- írja az MTI.

A magyar bajnokkal azonos csoportból továbbjutott 

olasz Fiorentina a cseh Viktoria Plzennel csatázik az elődöntőért, és amennyiben továbbjut, a négy között a PAOK-Brugge párharc győztesével mérkőzik.

 A negyedik párban az Aston Villa és a Lille találkozik majd.

A negyeddöntő párosítása:
Club Brugge (belga)-PAOK (görög)
Olimpiakosz (görög)-Fenerbahce (török)
Aston Villa (angol)-Lille (francia)
Viktoria Plzen (cseh)-Fiorentina (olasz)

Az elődöntő párosítása:
Aston Villa (angol)/Lille (francia)-Olimpiakosz (görög)/Fenerbahce (török)
Viktoria Plzen (cseh)/Fiorentina (olasz)-Club Brugge (belga)/PAOK (görög)