Vágólapra másolva!
Az Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott felkészülési mérkőzésen 1-0-ra legyőzte a szintén Eb-szereplő török csapatot a Puskás Arénában. A találkozó ugyan barátságos volt, a mieink számára mégis komoly téttel bírt, hiszen Szoboszlaiék veretlenül hozta le a 2023-as naptári évet, és mivel folytatták remek sorozatukat, már 13 mérkőzés óta veretlenek. A találkozó után Marco Rossi szövetségi kapitány M4 Sport kamerája előtt értékelte a meccset, és elmondta, hogy áll a kapuskérdés a nemzeti csapatnál.

„Inkább elégedett vagyok az eredménnyel, mint a teljesítménnyel. Voltak jó pillanataink, de bizonyos helyzetekben szenvedtünk. Kicsit hiányzott ma, hogy a megfelelő döntéseket hozzuk, voltak hibák az utolsó passzokban. Nem ez volt a támadóink legjobb napja, de azért voltak jó dolgaink is. Kiélezett találkozó volt, amelyen talán a döntetlen igazságosabb lett volna” – mondta a találkozó után Marco Rossi, aki kitért a sokakat foglalkoztató kapuskérdésre is, hiszen nem tudni, hogy az Eb-n Dibusz Dénes vagy Gulácsi Péter fog-e védeni. 

Dibusz remekül teljesített, amíg Gulácsi sérült volt. Két top kapusunk van. Ha minden poszton két ilyen jó játékosunk lenne, akkor ott lennénk a top tízben a világranglistán

 – tette hozzá az olasz szakember., aki azzal viccelődött, hogy kő-papír-ollóval fog dönteni arról, ki legyen a kapus.

Magyarország, Törökország, labdarúgás, mérkőzés, válogatott, 2. félidő, 8. adag
Marco Rossi csapata 13 mérkőzés óta veretlen
Fotó: Origo - Csudai Sándor 

Marco Rossi csapata immár 13 találkozó óta veretlen, ilyen hosszú sorozatra legutóbb a legendás Aranycsapat volt képes az 1954-ben elveszített berni világbajnoki döntő után. Puskásék akkor 18 összecsapáson nem találtak legyőzőre.

A magyar válogatott legközelebb kedden a koszovói csapatot fogadja barátságos mérkőzésen a Puskás Arénában.