Vágólapra másolva!
A Minifutball Extraliga mellett az amatőr kispályás mezőny is megmérettette magát, pár sarokkal arrébb a Labdakertben, ahol egy 60 csapatos versenyen szerepeltek az együttesek. A tornát végül a budapesti Bromit SC nyerte.

Az Albidok Trade KFT által támogatott hagyományőrző tornán most nem csak a labdarúgásé volt a főszerep, hiszen a szervezők kezdeményezésére gyűjtés is zajlott a torna ideje alatt, ahol sportszereket, játékokat adtak át a Cseppkő Gyermekotthon javára. Sőt, a gyermekotthon csapata meghívást kapott a versenyre és ha már ott voltak Fiatal Veteránok néven egészen a harmadik helyig meneteltek a rangos tornán.

A Bromit nyerte a tornát
Fotó: Vaszko Viktor

A 2024-es Fociforradalmat végül a fővárosi Bromit SC nyerte meg az elődöntőben és a döntőben kapott gól nélkül, teljesen megérdemelten.

 Haffner György csapata így ismét egy kupát nyert. A második helyet az egri Tye Tye KFT alakulata szerezte meg. A harmadik Fiatal Veteránok a bronzérmekért a szekszárdi Kis Dankót múlták felül.

A torna igazi országos tornaként zajlik immár tíz esztendeje. A teljesség igénye nélkül érkeztek csapatok Nyíregyházáról, Győrből, Hajdúszoboszlóról, Kaposvárról, Lajosmizséről, Salgótarjánból, Hatvanból, Balassagyarmatról, Siófokról, Mezőkövesdről és Kárpátaljáról is.

A torna díjátadóján Eötvös József az Albidok Trade KFT tulajdonosa, az Albidok FC alapítója közreműködött.

A Fociforradalom évek óta a legnagyobb léltszámú tavaszi kispályás labdarúgó torna Magyarországon, melyre hazánk szinte minden pontjáról érkeznek alakulatok. A 2024-es versenyt is óriási lelkesedéssel vártuk és nem csalódtunk. 

A 13 órás focidömping azt hiszem elérte célját és a remek kikapcsolódás mellett a közösségépítésre és a jótékonykodásra is jutott fókusz! Köszönöm az Albidok Trade KFT támogatását, a pályán és a pályán kívül egyaránt, nélkületek ez a verseny nem így sikerült volna” – mondta Pinkóczi Tibor, a Kaminokupa Sport KFT alapítója.

Az Albidok KFT FOCIFORRADALOM végeredménye:
1.    Bromit SC ( Budapest)
2.    Tye Tye KFT (Eger)
3.    Fiatal Veteránok (Budapest)
4.    kisDankó (Szekszárd)

Az Albidok KFT FOCIFORRADALOM különdíjasai:
#tornakapusa: Balogh Csaba (TyeTye)
#gólkirály: Nádas Krisztián (Bromit)
#döntőjátékosa: Nádas Krisztián (Bromit)
#tornajátékosa: Pásztor Tamás (Fiatal Veteránok)
#legtehetségesebb: Fodor Gábor (Fiatal Veteránok)
#legrutinosabb: Gábor László (Bromit)

A győztes csapat bejutott a Minifutball Szövetség országos döntőjébe, melyet várhatóan július 27.-ém Budapesten rendeznek meg!