Vágólapra másolva!
Gareth Southgate, az angol válogatott szövetségi kapitánya kihirdette a keretét a csapata következő barátságos meccseire. A szakember elmondta, hiába akarta volna behívni az Arsenal védőjét, Ben White-ot, ő nem akar válogatott lenni.

„Kaptunk egy hívást az Arsenal sportigazgatójától, Edutól, aki azt mondta, hogy Ben szeretné, ha ezúttal eltekintenénk a beválogatásától. Beszéltem vele a katari világbajnokság után is, nem tudom mi az oka, de tiszteletben tartjuk. Az ajtó nyitva áll, mert jó játékos. Nincs köztünk feszültség, és nincs semmilyen probléma közte és az asszisztensem, Steve Holland között sem, hiába írnak erről. Elfogadom, ha rólam igaztalan dolgokat írnak, de nem vagyok erre felkészülve a stábbal kapcsolatban. Nem ez az oka annak, hogy Ben nincs velünk” – mondta Southgate.

Newcastle United v Arsenal FC - Premier League
Ben White nem akar angol válogatott lenni
Fotó: NurPhoto via AFP / NurPhoto via AFP/MI News/NurPhoto

A kapitány hozzátette, szerette volna, ha White velük készül, számolt volna vele az Európa-bajnokságon is, de így már kevés esélyt lát arra, hogy ott lehessen a júniusi keretben.

Ben White a katari világbajnokságon a csoportmeccsek után távozott a kerettől, személyes okokra hivatkozva. Akkor arról írtak, hogy Steve Hollanddal veszett össze és azóta sem volt válogatott. Ben White eddig négyszer szerepelt a válogatottban.

Az angolok kerete:

Kapusok: Sam Johnstone, Jordan Pickford, Aaron Ramsdale

Védők: Jarrad Branthwaite, Ben Chilwell, Lewis Dunk, Joe Gomez, Ezri Konsa, Harry Maguire, John Stones, Kyle Walker

Középpályások: Jude Bellingham, Conor Gallagher, Jordan Henderson, James Maddison, Declan Rice

Támadók: Jarrod Bowen, Phil Foden, Anthony Gordon, Harry Kane, Cole Palmer, Marcus Rashford, Bukayo Saka, Ivan Toney, Ollie Watkins