Vágólapra másolva!
Az angol labdarúgó-bajnokság 28. fordulójának szuperrangadóján a Szoboszlai Dominikkel felálló Liverpool 1-1-es döntetlent játszott a címvédő Manchester Cityvel az Anfielden. A találkozó után a hazaiak vezetőedzője, Jürgen Klopp a játékvezető teljesítményére is kitért.

A mérkőzés legvitatottabb ítéletéig a 98. percig kellett várni, amikor a manchesteri tizenhatoson belül Jérémy Doku ugyan hozzáért a labdához is, de egyben hasba is talpalta Alexis Mac Allistert. Azonban Michael Oliver játékvezető nem ítélt tizenegyest, és a videóbírós szobából sem szóltak neki, hogy meg kéne néznie a felvételt. Jürgen Klopp nem hagyta szó nélkül az esetet a lefújás után.

Jürgen Klopp és Pep Guardiola, a Pool-City rangadón
Fotó: AFP

„A pálya minden pontján ez 100 százalékos szabálytalanság és sárga lap. Állítólag eltalálta a labdát, de ezt csak azért tudta megtenni, mert ott volt a lába. De 

ha nem lett volna ott a labda, ezzel a mozdulattal megöli [Mac Allistert] – a lába helyzetétől függetlenül. 

Ez ilyen egyszerű. Szerintem a Föld minden futballszerető embere szemében ez tizenegyes volt" – mondta Klopp a Sky Sportsnak az esetről.

Érik Klopp és Guardiola padelmeccse?

A szezon végén a Liverpool kispadjáról távozó Jürgen Klopp beszélt a Manchester Cityt irányító Josep Guardioláról is, aki ellen ez lehetett az utolsó angol bajnoki mérkőzése.
„Miután visszavonulunk, barátokká válhatunk. Ő szereti a golfot, amit én nem szeretek, mert 

én padelezni szoktam, de spanyolként talán ő is padelezhet" 

nyilatkozta kissé nevetve Klopp arról, milyen lesz a kapcsolatuk a jövőben.

Az 1-1-es döntetlennel az Arsenal a jobb gólkülönbségének köszönhetően a tabella élére került, a Liverpool második helyre csúszott le, míg a címvédő Manchester City a harmadik helyről várhatja a Premier League folytatását.

Kapcsolódó cikkek