Vágólapra másolva!
Vasárnap a belga élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban négy sorsdöntő meccset rendeztek, amiből háromnál pontosan egy időben szakadt félbe a játék. A rejtélyes sérülések hátterében a ramadán áll.

Vasárnap este négy meccset is egy időben rendeztek a belga bajnokság alapszakaszának utolsó fordulójában, ezek közül a Gent–Charleroi, a Leuven–Mechelen és a Westerlo–Genk mérkőzésen is a 20. perc körül megszakadt a játék rövid időre. A három bajnokin egyszerre esett össze a pályán az egyik csapat kapusa, ami miatt ápolni kellett – számolt be róla a belga sporza.

A sportlap szerint a váratlan sérüléshullám a kapusok között nem a véletlen műve volt, hanem egy titkos paktum. Hervé Koffi (Charleroi), Tobe Leysen (OH Leuven), és Maarten Vandevoordt (Racing Genk) állítólag megegyezett egymással, hogy a 20. percben sérülést szimulnak, így amíg tart az ápolásuk, addig folyadékot és táplálékot vehetnek magukhoz a Ramadánt követő csapattársaik.

Maarten Vandevoordt
Maarten Vandevoordt volt az egyik kapus, aki sérülést szimulált
Fotó: AFP 

A három kapus azért épp a 20. perc körül kért ápolást, mert a muszlimok vasárnap este 18.51 órától fogyaszthattak enni- és innivalót. Angliában és Hollandiában a játékvezetők dönthetnek úgy, hogy megállítják a játékot a ramadán idején, Belgiumban azonban nincs érvényben ilyen szabály.

Egy pillanatra kificamodott a bokám. Nem volt komoly, ez a ramadánt követő társnak szólt. Így gyorsan táplálékhoz juthattak"

 – mondta nevetve a nyáron az RB Leipzighez igazoló Vandevoordt, amikor a meccs után a sérüléséről kérdezték.