Vágólapra másolva!
Kirúgta Rafa Bentíezt a Celta Vigo. A spanyol bajnokságban szereplő csapat mindössze a 17. helyen állt a spanyol edző irányításával.

A spanyol élvonalban szereplő Celta Vigo a hivatalos oldalán közölte, hogy kirúgta a csapat edzőjét, Rafa Benítezt. Benítezt nyáron nevezték ki, így nyolc hónapot kapott a csapat élén, de csak a 17. helyen áll a Celta Vigo. A klub annak ellenére döntött a szakember kirúgása mellett, hogy így a hírek szerint 9 millió eurót kell neki fizetni.

FC Barcelona v Celta Vigo - LaLiga EA Sports
Rafa Beníteznek nyolc hónap után kellett mennie
Fotó: NurPhoto via AFP

A 63 éves Rafa Benítez korábban igazi topcsapatok edzője volt, a Valenciával nyert UEFA-kupát, a Liverpoollal pedig Bajnokok Ligáját, de a Chelsea-vel is nyert nemzetközi kupát, a londoniakkal Európa-liga-sikert ünnepelhetett.

Benítez volt a Real Madrid, az Inter, a Napoli, a Newcastle és az Everton edzője is.