Vágólapra másolva!
A jelenleg az NB I-ben szereplő Kecskemét a közösségi oldalain tette közzé, hogy mindössze 55 évesen elhunyt a csapat közkedvelt figurája, a KTE egykori kapusa, Nagy Zsolt.

A kecskemétiek megemlékezéséből kiderül, hogy Nagy Zsolt karrierje Székesfehérváron indult el 1981-ben, ahol olyan Vidi legendáktól tanulhatott, mint Disztl Péter és Koszta János. Kecskemétre 19 évesen érkezett, 1987-ben. Egy mezőtúri és egy szegedi kitérő után került Tiszakécskére, ahol hatalmas sikert elérve az NB I-ig is eljutott az együttessel, 22 mérkőzésen kapott a legmagasabb osztályban lehetőséget.

Ezt követően visszatért Kecskemétre, ahol egy csongrádi és egy kiskunhalasi időszakot leszámítva, egészen 2008 nyaráig védett. 

Ahogy a legtöbben emlegették, „Sas” 40 évesen jutott el a csúcsra a KTE színeiben, hiszen a nagy tavaszi menetelés során minden győztes bajnokin védett a történelmi bajnoki címig és feljutásig vezető úton az NB II-ben.

Pályafutását ezt követően Ladánybenén fejezte be, majd kapusedzőként találta meg a helyét a sportágban. Ceglédről indulva szeretett klubjainál segítette végül a kapusok munkáját. Az előző idényben a Kecskemét tartalékcsapatának stábjában, idén pedig újra a tiszakécskei NB II-es csapat mellett dolgozott egészen betegségéig.

„Klubunk ezúton szeretné őszinte részvétét kifejezni Nagy Zsolt családjának, aki örökre beírta magát a KTE históriás könyvébe. Legenda, akinek emlékét megőrizzük” – írták a kecskemétiek.