Vágólapra másolva!
Szörnyű dolog kering a világhálón, ugyanis a világ legsikeresebb labdarúgójának, a börtönben ülő brazil Dani Alvesnek kezdték el terjeszteni a halálhírét.

Futótűzként terjed a hír, hogy a börtönbüntetését töltő Dani Alves öngyilkos lett. A pletykát egy brazil újságíró, Pablo Albuquerque indította be a közösségi médiában, azóta pedig több sajtóorgánum is közölte az egyelőre fenntartásokkal kezelendő hírt. 

Az információt egyelőre nem erősítették meg hivatalosan, sőt a brazil sajtó cáfolta, hogy igazak lennének a Barcelona korábbi sztárjának halálával kapcsolatos híresztelések.

Dani Alves
Szörnyű hírt terjesztettek a börtönben ülő Dani Alvesről
Fotó: AFP

A Futballsztár édesanyja üzent

A 40 éves futballistához közel állók nem adtak ki hivatalos közleményt, amely megerősítené vagy cáfolná ezeket a pletykákat. Ugyanakkor a háromszoros BL-győztes védő édesanyja, María Lucía megosztott egy fiával közös fotót Instagram-sztoriban, a következő szöveggel:

Isten vigyázzon rád, óvjon és szabadítson meg minden rossztól, életem! Anya a végtelenségig, sőt azon is túl szeret téged!”

Március elején derült ki, hogy Daniel Alves, a Barcelona és a brazil válogatott nemi erőszakkal vádolt egykori labdarúgója négy és fél év börtönbüntetést kapott. A bűnösséget tagadó Alves tavaly január óta volt előzetes letartóztatásban. 

Frissítés!

Dani Alves bátyja, Ney aztán szombat délelőtt dühösen reagált Instagram-sztoriban a hírekre, állítása szerint súlyos félreértés történt.

Az Isten szerelmére, emberek, milyen visszhangja van ennek? Milyen kegyetlenek tudnak lenni az emberek! A bátyámat már elítélték. Ez nem elég? Őrület, hogy az emberek a halálát akarják látni. Édesapám elmúlt 70 éves, édesanyám több mint 60. Az ilyen embereknek nincs családjuk?

 - forrongott a futballista testvére.

Danielzinhó unokatestvéremre gondoltam Nova Iguacu városából, aki eltűnt, de most élve találták meg.

Dani Alves tanácsadója, Acaz Felleger elmondta, hogy a család jogi lépéseket fontolgatnak Paulo Albuquerque ellen, amiért álhíreket terjesztett a közösségi médiában a labdarúgó haláláról. A brazil újságíró azzal védekezett, hogy ő az unokatestvéréről, Danielzinhóról írt, akit szintén Daniel Alvesnek hívnak, és a napokban eltűnt, de állítása szerint azóta már megtalálták és életben van.

Ha Ön, vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes lelki elsősegély számot!