Vágólapra másolva!
Julian Nagelsmann folytathatja a szövetségi kapitányi munkát, amennyiben a német labdarúgó-válogatott hazai pályán jól teljesít a nyári Európa-bajnokságon, nincs szó a Liverpooltól távozó Jürgen Klopp szerződtetéséről - fogalmazott Andreas Rettig, a német szövetség (DFB) ügyvezető igazgatója.

A szombaton megjelent Focus Online-nak elmondta, Nagelsmann hosszabbítása attól függ, miként szerepel a házigazda a kontinensviadalon, ahol a csoportban a skótok, a magyarok és a svájciak lesznek az ellenfelek.

"Egy sikeres edzőt nem küldesz el!" - jegyezte meg Rettig, de azt nem árulta el, hogy milyen eredmény minősülne "jónak" a válogatottól. 

Nem tartozom azok közé, akik helyezéseket határoznak meg. Az a lényeg, hogy szíveket nyerjük meg. Ez nem lenne rossz.

Training national team Germany Sports National team soccer Horizontal
Julian Nagelsmann (balra) az Eb végéig vállalta a német válogatott irányítását, de lehet, hogy utána is maradhat a helyén
Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP/Federico Gambarini 

Hogy mi lenne a jó eredmény, az tehát nem derült ki, azt viszont megtudtuk, mikor kell mennie Nagelsmannak: 

A csoportbeli negyedik hely biztos nem lenne jó ajánlólevél

 - fogalmazott Rettig.

Az ügyvezető igazgató a szövetségi kapitány munkáját a csapattal, a szakmai stábbal és Rudi Völler sportigazgatóval nagyon meggyőzőnek tartja.

Természetesen szóba került a szezon végén a Liverpoolt elhagyó Jürgen Klopp is, aki szinte automatikusan a német szövetségi kapitányi poszt egyik jelöltjévé lépett elő. Azonban a tréner azt is jelezte, hogy szabadságra vágyik, és ezt Rettig szerint tiszteletben kell tartani.

Jürgen Klopp
Jürgen Klopp inkább pihenne, mintsem szövetségi kapitány lenne
Fotó: AFP / AFP or licensors/Liverpool's German manager Jurgen Klopp addresses a press conference on March 6, 2024 in Prague on the eve of the UEFA Europa League football match between Liverpool and AC Sparta Prague. (Photo by Michal Cizek / AFP)

"Tiszteljük, amit ő és a szakmai stábja mondott. Szünetet akar tartani, és ezért nem volt téma, hogy kapcsolatba lépünk-e vele. Magának írt elő pihenést" - fogalmazott a DFB ügyvezető igazgatója.

A német válogatott tavaly mindössze hármat nyert meg 11 mérkőzésből, ennek nyomán a közvélekedés szerint a hazai Eb-n is elbukhat. A németek az előző két világbajnokságon a csoportkörben búcsúztak, a 2021-ben - részben Budapesten - rendezett Európa-bajnokságon pedig a nyolcaddöntőig jutottak.

A házigazdák együttese június 14-én nyitja az Eb-t a skótok ellen, majd június 19-én Stuttgartban a Marco Rossi szövetségi kapitány vezette magyar válogatottal találkozik, június 23-án pedig szintén Stuttgartban Svájc lesz az ellenfele.

A 24 csapatos torna július 14-ig tart, a csoportokból az első két helyezett, valamint a négy legjobb harmadik jut majd a 16 közé.