Vágólapra másolva!
A Barcelona a hivatalos oldalán közölte Frenkie de Jong és Pedri sérülésének pontos diagnózisát, amiből arra lehet következtetni, hogy a két futballista legalább egy hónapig nem léphet pályára.

Hosszú kihagyás vár a Barcelona sztárjaira

Barcelona számára vezéráldozatokkal járt a hétvégi Athletic Bilbao elleni bajnoki, ugyanis Frenkie de Jong bokasérülés miatt volt kénytelen lejönni a pályáról, míg a katalán együttes 21 éves sztárjának, Pedrinek a combja húzódott meg egy passz után, majd sírva hagyta el a pályát.

A Barcelona közleménye szerint de Jongnak a jobb bokájában húzódott meg egy ínszalag, míg a 21 éves Pedrinek az egyenes combizma sérült meg a jobb lábában. A holland válogatott játékos a szezon elején között közel két hónapot volt kénytelen kihagyni, mivel ugyanaz a bokája sérült meg szeptemberben.

Frenkie de Jong, barcelona
Frenkie de Jong már másodszor szenvedett bokasérülést a szezonban
Fotó: AFP

A spanyol klub ugyan azt nem közölte, hogy a játékosoknak pontosan mennyi időt kell kihagyniuk, de az ESPN információi szerint mindkét játék esetében legalább egy hónapot vesz idénybe a rehabilitáció. A Barcelona így kulcsfontosságú mérkőzések előtt vesztette el két alapemberét, hiszen Frenkie de Jong és Pedri így biztosan nem léphet pályára a jövő heti, Napoli elleni BL-nyolcaddöntős mérkőzés visszavágóján, valamint a március 17-i Atlético Madrid elleni idegenbeli bajnokin.

Mivel a Barcelona spanyol válogatott sztárja, Gavi is sérüléssel bajlódik, így Xavi Hernández kénytelen volt két akadémistát, Marc Casadót és Pau Primet behívni a keretbe, akik hétfőn már az első csapattal edzettek.