Vágólapra másolva!
Kiderült, ki az a férfi, aki a szerdán lezuhant a Stamford Bridge stadion lelátójának egyik szektorából. A 33 éves Aaron Cawley jól ismert huligán, aki már börtönben is ült, és nem mellékesen a Leeds United összes meccséről örökre ki van tiltva.

A brit bulvársajtó elég gyorsan kiderítette, hogy ki az a Leeds United-drukker, aki szerdán a Stamford Bridge-en rendezett Chelsea-Leeds FA-kupa-meccsen lezuhant a stadion lelátójának egy felső szintjéről.

A Daily Mail cikke szerint az illető a 33 éves Aaron Cawley, aki még angol viszonyok között is hírhedt huligánnak számít. Cawley-t már 16 éves korában kitiltották egy időre az Elland Roadról, a Leeds United stadionjából, de az igazán nagy balhéra 2012-ben került sor, amikor egy hazai meccsen a pályára rohanva megtámadta és megütötte a Sheffield Wednesday korábbi válogatott kapusát, Chris Kirklandet. 

Ezért a tettéért négy hónapra börtönbe került, valamint hat évre eltiltották minden focival kapcsolatos tevékenységtől, a Leeds meccseiről pedig örökre kitiltották. Ehhez képest, amikor 2016-ban enyhítették a büntetését, és feloldották a hat éves focival kapcsolatos eltiltást, szinte már a következő héten ott volt a Leeds stadionjában, olyannyira, hogy a tévéközvetítésben is ki lehetett szúrni, ahogy egy Norwich elleni meccsen a United akutális gólszerzőjét ölelgeti. Miközben a Leeds valemnnyi meccséről szóló örökös kitiltása életben maradt. Azaz sem akkor, sem most szerdán nem lehetett volna ott a stadionban.

Cawley jelenlegi állapotáról annyit lehet tudni, hogy a zuhanás után azonnal kórházba szállították, és azóta is ott lábadozik.