Vágólapra másolva!
Homofób dalok éneklése miatt három játékost kizárt az osztrák válogatott keretéből Ralf Rangnick, a nyári Európa-bajnokságra készülő csapat szövetségi kapitánya. Az még nem dőlt el, hogy csak a felkészülési meccseket kell-e kihagyniuk, vagy a tornára sem utazhatnak majd.

Három futballistát, az egyaránt a Rapid Wienben szereplő Guido Burgstallert, Marco Grüllt és Niklas Hedlt nem hívta meg a két márciusi Eb-felkészülési meccsre Ralf Rangnick, miután nyilvánosságra került, hogy a február 26-i Austria Wien elleni bajnokit követően homofób dalokat énekeltek. A videó nyilvánosságra kerülése után a Rapid, valamint Burgstaller és Grüll is bocsánatot kért, de Rangnickot ez nem hatotta meg.

"A játékosoknak tisztában kell lenniük vele, milyen súlya van, amikor ilyen módon nyilvánosan megaláznak embereket" - idézi a The Athletic a korábbi Manchester United-edzőt.

Nem vagyok hajlandó tolerálni az ilyen viselkedést. Ez a viselkedés homlokegyenest ellentmond mindannak, amiért kiállunk a nemzeti csapattal, a skála másik végén helyezkedik el

 - fogalmaztott Rangnick a Sportschau német lapnak.

Az biztos, hogy a három érintett játékos nem lesz ott a március 22-én Szlovákia, 26-án pedig Törökország ellen pályára lépő keretben. Az ugyanakkor még nem dőlt el, hogy az Eb-keretből is kiénekelték-e magukat.