Vágólapra másolva!
A labdarúgó NB I 26. fordulójában a Debrecen 3-1-re nyert a kieső helyen álló és egyre reménytelenebb helyzetben lévő Kisvárda otthonában.

Meglepő kezdés után gyönyörű góllal egyenlített a Debrecen

Nagy meglepetéssel indult a mérkőzés, a kiesés elől menekülő Kisvárda már az 5. percben vezetést szerzett. Mesanovic a jobb kapufa érintésével lőtt 7 méterről a kapuba, miután Camaj az alapvonal közeléből adott visszapasszal hozta kihagyhatatlan helyzetbe.

A 39. percben kiegyenlített a Debrecen, Dzsudzsák ugratta ki nagyszerűen a jobb szélen Vajdát, aki befelé cselezett, majd gyönyörűen lőtte ki a jobb felső sarkot.

Dzsudzsák újabb gólpassza, fordított és simán nyert a Debrecen

Óriási Debrecen-helyzettel indult a második félidő, Vajda beadását Domingues fejelte középre, Bárány pedig nagyon kevéssel maradt le a labdáról a hosszú saroknál. 

Az 54. percben aztán összejött a fordítás a vendégeknek, Dzsudzsák remek beadását a középen üresen hagyott Domingues a kapuba fejelte. 

A második gól szerzője a 63. percben végleg eldönthette volna a meccset, ám újabb fejese ezúttal nem talált kaput, pedig ezúttal is teljesen tisztán került helyzetbe.

A Debrecen játszott veszélyesebben a hajrában, azonban a 86. percben Matic kis híján egyenlített, a horvát védő fejese a felsőlécen csattant. 

A 90. percben aztán végleg eldőlt a találkozó, a csereként beállt Manrique a 16-os előteréből látványos bombagólt zúdított a kapu jobb oldalába.

A folytatásban újabb gól már nem esett, a Kisvárda megint kikapott, és egyre nehezebb helyzetben van, lemaradása már 9 pont a 10. helyen álló Zalaegerszeg mögött.

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.