Vágólapra másolva!
A másodosztályú német labdarúgó-bajnokságban szereplő Hertha BSC sportigazgatója, Benjamin Weber beszélt a csapat fiatal tehetségeinek lehetséges jövőjéről. Weber megemlítette a vezetőedző, Dárdai Pál legkisebb fiát, Dárdai Bencét is, akivel kapcsolatban elmondta, heteken belül bejelentést tehetnek róla.

Dárdai Pál fiai közül a legfiatalabb a 2006 januárjában született Bence, aki az idény első 12 tétmeccséből 9-en lehetőséget kapott a Herthában, ám október végén bokasérülést szenvedett. Február végén felépült, azóta a kettes számú és az U19-es csapatban kapott lehetőséget, a Bundesliga 2.-ben még nem. A német válogatottal U17-es Európa-bajnok támadó középpályásnak nyáron jár le a szerződése a berlinieknél, és ugyan édesanyja marasztalná a Herthában, már a Juventus, az AC Milan, az Ajax és a Borussia Mönchengladbach is felfigyelt Dárdai Bencére. Az ő és a szintén 18 éves Ibrahim Maza jövőjéről is beszélt a Hertha sportigazgatója, Benjamin Weber.

Hertha BSC, Dárdai Bence, Dárdai Pál
Dárdai Bence (balra) nyáron távozhat a Herthától
Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP/picture alliance / firo Sportphoto

„Egyértelműen az az előnyünk, hogy a fiatal labdarúgók látják: nálunk lehetőséget kapnak, hogy játsszanak és némely meccsen letegyék a névjegyüket. Ez a mi utunk. Ez jó. 

És megvan ehhez az edző bátorsága, hogy bevesse a fiatal játékosokat"

 – idézte Benjamin Weber szavait a Bors.

Lehet, hogy mégis el kell engedniük Dárdai Bencét

A Hertha sportigazgatója optimista a tehetségek megtartása ügyében, de nem tagadja azt sem, hogy Dárdai Bencéék távozása mellett is szólnak érvek.
„Végeredményben a profi labdarúgás már csak olyan, hogy vannak ilyen-olyan összetevők, amiket nem tudunk olyan jól befolyásolni. Jó játékosaink vannak, 

jó játékosaink vannak az utánpótlás területén is. Természetesen ez érvényes Bencére is. 

Különböző érdekek dolgoznak, ezt világosan ki kell mondanunk – mondta Weber, utalva a focistáknak ajánlott magasabb fizetésekre, az ügynökeik érdekeire és a sportszakmai előrelépés lehetőségére is. – 

Bence ügyében meglátjuk, hogyan alakulnak a következő hetek. Ha valamit bejelenthetünk róla, bejelentjük."

A Bundesliga 2.-ben kilencedik helyen álló Hertha BSC legközelebb vasárnap, az éllovas FC St. Pauli otthonában lép pályára.

Kapcsolódó cikkek