Vágólapra másolva!
Az olasz labdarúgó-bajnokság 30. fordulójában a Juventus 1-0-ra kikapott a Lazio otthonában, míg az Európa-ligában negyeddöntős Atalanta háromgólos győzelmet aratott a címvédő Napoli vedégeként.

A tavalyi ezüstérmes a Juventust fogadta, amelynek gyakorlatilag az Inter mögött már csak a második helyre van reális esélye. Mindkét csapat gyenge formában várta a rangadót. Ennek ellenére az első félidőben a Lazio akarata érvényesült, több helyzetet is kialakított Igor Tudor  csapata a meglehetősen defenzíven futballozó torinóiak ellen.

Lazio
Marusic gólja döntött, megint nem tudott nyerni a Juventus
Fotó: AFP

A második félidőben is a római együttes birtokolta többet a labdát, de nem tudta feltörni a Juventus masszív védekezését. Amikor már mindenki elkönyvelte, hogy gól nélküli döntetlennel zárul a rangadó, akkor montenegrói Adam Marusic a 93. percben egy lágyan beívelt labdát a kapuba fejelt. Igor Tudor ezzel győzelemmel mutatkozott be a Lazio kispadján. Massimiliano Allegri csapata viszont már négy meccs óta nyeretlen a Serie A-ban. 

Szoboszlaiék El-ellenfele legyőzte a címvédőt

Az Atalanta sikerével megszakította négy meccsen át tartó nyeretlenségi sorozatát, ráadásul továbbra is versenyben maradt a Bajnokok Ligája-indulást érő negyedik helyért. A címvédő Napoli viszont sorozatban harmadik tétmeccsén maradt nyeretlen, és gyakorlatilag teljesen elszálltak az esélyei a BL-re, ugyanis a mostani kudarccal már kilenc pontos hátrányban van a negyedik Bolognával szemben.

A holland válogatott Teun Koopmeiners szezonbeli 11. gólját szerezte, márpedig az öt európai topligát figyelembe véve csak a Real Madridban játszó Jude Bellinghamnél (16 gól) volt többször eredményes a középpályások között.

Az Atalanta így győzelemmel hangolt a jövő csütörtöki El-negyeddöntőre, amikor majd a Szoboszlai Dominiket is foglalkoztató Liverpoollal találkozik a második számú európai kupasorozatban. 

Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Internazionale 35 28 2 5 81-19 62 89
GY
D
GY
GY
V
I
2.
AC Milan 36 21 7 8 69-46 23 71
GY
D
V
D
D
I
3.
Juventus 35 18 5 12 48-27 21 66
GY
D
D
D
D
I
4.
Bologna 35 17 5 13 49-27 22 64
D
D
GY
D
D
I
5.
AS Roma 35 17 9 9 62-42 20 60
GY
V
GY
D
D
I
6.
Atalanta 34 18 10 6 63-38 25 60
V
D
GY
GY
GY
I
7.
Lazio 35 17 13 5 45-37 8 56
V
GY
GY
GY
D
I
8.
SSC Napoli 35 13 10 12 53-44 9 51
GY
D
V
D
D
I
9.
ACF Fiorentina 34 14 12 8 51-39 12 50
V
D
GY
GY
V
I
10.
Monza 36 12 12 12 42-48 -6 48
V
D
V
D
D
I
Teljes lista