Vágólapra másolva!
Február 8-án az Újpest FC a hivatalos honlapján közölte, hogy menesztették az labdarúgócsapat vezetőedzői posztjáról Nebojsa Vignjevicset. A szerb szakember azonban ott volt a lelátón a felcsúti Pancho Arénában, ahol az Újpest 2-0-ra legyőzte a Puskás Akadémiát, vasárnap pedig a Sényőre látogatott ki, ahol az Újpest második csapata szerepelt NB III-as bajnoki meccsen. A Sportal értesülései szerint a szerb szakember továbbra is a fővárosi klub alkalmazásában áll, miután nem volt hajlandó aláírni a szerződésbontásról szóló papírokat.

A szerb szakember távozása azután vetődött fel, hogy a sajtóban elterjedt, hogy az Újpest FC tulajdonosváltás előtt áll. Miután aztán hivatalossá vált, hogy a MOL-csoport leányvállalata, a MOL Vagyonkezelő Zrt. többségi tulajdont szerez a labdarúgóklubot üzemeltető cégben, megköszönték Vignjevics munkáját.

A tulajdonosváltás napján Vignjevics még ott ült a Debrecen elleni hazai bajnoki mérkőzésen a kispadon, amelyet csapata 2-1-re elveszített, két nappal később azonban bejelentették a kirúgását, majd nem sokkal pedig később Mészöly Géza érkezését. 

MÉSZÖLY Géza
Mészöly Gézával öt bajnokiból hármat megnyert az Újpest
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A szerb szakembernek azért kellett távoznia, mert a vezetésével az Újpest kilenc fordulón keresztül nyeretlen volt, ebben az időszakban mindössze egy pontot gyűjtött és a kiesés szélére sodródott az OTP Bank Ligában.

Vignjevics azonban nem hajlandó távozni Újpestről. A szerb szakember ott volt a lelátón a felcsúti Pancho Arénában, ahol az Újpest 2-0-ra legyőzte a Puskás Akadémiát, vasárnap pedig a Sényőre látogatott ki, ahol az Újpest második csapata szerepelt NB III-as bajnoki meccsen. A Sportal értesülései szerint a szerb szakember továbbra is a fővárosi klub alkalmazásában áll, miután nem volt hajlandó aláírni a szerződésbontásról szóló papírokat.

Nem hajlandó távozni Újpestről a kirúgott Nebojsa Vignjevics
Fotó: Csudai Sándor - Origo

A lap megkereste az Újpestet is, a klub pedig annyit közölt, hogy Nebojsa Vignjevics továbbra is az Újpest alkalmazásában áll.

Az Index azt írja, hogy miután Vignjevics szerződéséből még másfél év maradt hátra, a klubvezetésnek meg kellene egyezni a szerb trénerrel az anyagi feltételekben. Vignjevics azonban ragaszkodik ahhoz, hogy a hátralévő időszakra megkapja a teljes fizetését. Az ügy gyors lezárását tovább nehezíti, hogy folyamatban van a tulajdonosváltás.