Vágólapra másolva!
Több mint hat évvel a spanyol, portugál, marokkói közös rendezésű foci-világbajnokság előtt hivatalosan is bemutatták a torna logóját.

Az embléma a Napot, a tengert és a futballt szimbolizálja, miközben kirajzolódik a harmincas szám, amely az esemény időpontjára utal. A logó a három ország színeit ötvözi, azaz a spanyol piros-sárga, a portugál kék-zöld és a marokkói piros jelenik meg. Alatta a "yalla" és a "vamos" szavak szerepelnek, ami arabul és spanyolul azt jelenti: gyerünk.

A nagykövetek között helyet kapott az ötszörös aranylabdás Cristiano Ronaldo, a spanyol válogatottal világ- és Európa-bajnok Andrés Iniesta, továbbá a marokkói Nuredinne Naybet.

Mellettük szintén az eseményt népszerűsíti majd Luis Figo, Irene Paredes, Álvaro Morata, Jasszine Bono, Ghizlane Chebbak, Emmanuel Adebayor és Dolores Silva.

Cristiano Ronaldo
Cristiano Ronaldo lesz a 2030-as foci-vb egyik nagykövete
Fotó: AFP

A hat év múlva sorra kerülő torna kapcsán az is eldőlt, hogy a finálé nem Portugáliában lesz, mert nem rendelkezik 80 ezer néző befogadására alkalmas stadionnal és nem is tervezi ilyen jellegű bővítés vagy beruházás végrehajtását.

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség tavaly októberben jelentette be, hogy a 2030-as világbajnokság meccseinek hat ország ad otthont. A fő házigazda Spanyolország, Portugália és Marokkó lesz, a vb első három mérkőzésének azonban Argentína, Paraguay és Uruguay lesz a helyszíne, a torna döntőjét pedig a tervek szerint Madridban, a Santiago Bernabéu Stadionban játsszák.

A 2030-as lesz a második olyan futball-vb, amelyen 48 válogatott vesz részt, de az első, amelynek mérkőzései több kontinensen lesznek.