Vágólapra másolva!
Hivatalossá vált, hogy a magyar válogatott Sallai Rolandot és Szalai Attilát foglalkoztató Freiburg futballcsapatának új vezetőedzője Julian Schuster lesz.

Hivatalossá vált, ki lesz Sallaiék új edzője

A szezon végén távozik a Bundesliga-csapatot 12 idény során irányító Christian Streich, utódja pedig az a Julian Schuster lesz, aki 2008-tól 2018-as visszavonulásáig a jelenlegi edző játékosa volt, azóta a Freiburg akadémiáján dolgozik. Jochen Saier sportigazgató megerősítette, hogy az elmúlt hetekben számos belső és külső jelölttel folytattak tárgyalásokat, és végül nagy meggyőződéssel választották a 38 éves Schustert a tapasztalata, a személyisége miatt, valamit azért, mert osztja és elfogadja a Freiburg filozófiáját, illetve értékrendszerét - számolt be róla az MTI.

A szezon végéig dolgozó 58 éves Streich játékos-pályafutása jelentős részét a Freiburgnál töltötte, edzőként 2022-ben Német Kupa-döntőig juttatta az együttest, amellyel négyszer szerepelt valamelyik európai kupasorozatban. Streich a német klub történetének második leghosszabb ideig dolgozó trénere, Volker Finke ugyanis 16 éven át, 1991-től 2007-ig irányította a csapatot. A Bundesligában szereplő klubok jelenlegi edzői között Streich szintén a második legrégebben munkában álló szakember, csupán a Heidenheimet 2007 óta irányító Frank Schmidt előzi meg ebben a tekintetben.

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.