Vágólapra másolva!
A Manchester United legendája, Wayne Rooney a pályafutása csúcsán a világ legjobb csatárai közé tartozott, klubjával rengeteg trófeát nyert. Visszavonulása után az egykori angol válogatott sztár edzőnek állt, ám ebben a szerepkörben megbukott, legutóbb a másodosztályban szereplő Birmingham City csapatától rúgták ki. Rooney még visszatérhet a futballba, azonban a hírek szerint sokkoló karrierváltásra készül, ugyanis bokszolónak állhat a jövőben. Fizikai adottságai, győztes mentalitása és küzdőszelleme miatt talán sikeres lehet az ökölvívásban, de az biztos, hogy a ringben még nagyobb pofonokat kap majd, mint edzői karrierje során.

Nagyott bukott edzőként a Manchester United legendája, Wayne Rooney

Wayne Rooney a Manchester United valaha volt legjobb futballistái közé sorolható, 253 góljával a klub történetének legeredményesebb játékosa. Az angol válogatott legendás csatára ötször nyert Premier League-et és egyszer Bajnokok Ligáját az együttessel, majd 2021-es visszavonulása után edzőnek állt. Ezen a területen azonban eddig még nem aratott átütő sikereket, ugyanis három év alatt három csapatnál is megbukott

Rooney előbb a Derby County ideiglenes vezetőedzője lett 2020-ban - akkoriban még élő szerződése volt a klubbal játékosként -, majd a következő év januárjában 2023-ig szóló megállapodást írt alá. Hiába ülhetett 84 mérkőzésen az angol másodosztályban (Championship) szereplő csapat kispadján, nem jöttek az eredmények, a pénzügyi gondokkal küzdő együttes pedig a harmadosztályba zuhant. Lemondását követően Rooney otthagyta az angol focit és visszatért az Egyesült Államokba, ahol korábbi klubja, a D.C. United edzője lett. Itt valamivel több mint egy szezont töltött, azonban egyszer sem tudta csapatát a rájátszásba juttatni, így 2023 októberében távozott. 

A korábbi kiváló csatár ezt követően ismét Angliában vállalt munkát, a másodosztályú Birmingham City vezetőedzője lett, ám a borzalmas eredmények miatt mindössze 15 mérkőzés után kirúgták.

Leeds United v Birmingham City - Sky Bet Championship Football League Season 2023-4 Soccer Monday 1st January 2024 Leeds United vs Birmingham City Sky Bet Championship Wayne Rooney Birmingham City pitch 3-0 defeat Leeds United Elland Road Leeds Monday 1st
Wayne Rooney edzői pályafutása egyelőre nem a sikerekről szól
Fotó: NurPhoto via AFP/MI News/NurPhoto/Mi News 

Az ökölvívásban találhatja meg önmagát Wayne Rooney?

A még mindig csak 38 éves Rooney saját elmondása szerint szeretne visszatérni a futballba, korábbi válogatottbeli csapattársa, Steven Gerrard példáját követve akár a szaúdi focibajnokságban is kiköthet, azonban a hírek szerint sokkoló karrierváltásra készülhet.

A youtuberből lett sztárbokszoló, az angol KSI promóciós cége, a Misfits Boxing már felvette a kapcsolatot Rooney-val, a korábbi futballsztár az ökölvívásban próbálhat szerencsét. 

A Misfits Boxing médiaszemélyiségeknek, hírességeknek, MMA-harcosoknak és a nemzetközi ökölvívás sztárjainak szervez magas pénzdíjazású eseményeket, és egy ilyen lehetőség kapcsán a Manchester United egykori csatárát is megkeresték,

akitől nem áll távol a küzdősportok iránti vonzódás. A nagy bokszrajongó hírében álló Rooney gyerekként rendszeresen űzte ezt a sportágat egy liverpooli amatőr klubban, ám később a labdarúgást választotta. 

A britek korábbi nehézsúlyú világbajnokának, Anthony Joshuának a menedzsere, Eddie Hearn szerint Rooney-t abszolút boldoggá tenné, ha jótékonysági, vagy gálamérkőzéseken léphetne a szorítóba. A 44 éves szakember korábban beszélt már erről a United-legendával, és szóba került, hogy az Old Traffordon megküzdhetne a YouTube-sztár bokszolóval, Jake Paullal.

"Beszéltem már Wayne-nel a Jake Paul elleni ütközetről. 

Ha megiszik néhány pohár vörösbort, akkor éjjel üzeneteket küld nekem: »figyelj, meg akarok küzdeni azzal a gazfickóval.«

Végülis volt már korábban pár amatőr meccse, szóval szerintem az Old Traffordon össze lehetne hozni ezt a csatát" - nyilatkozta egy korábbi műsorban Eddie Hearn.

Saját házában verte eszméletlenre az egyik legjobb barátja Wayne Rooney-t

Ami az ökölvívásban szerzett "tapasztalatait" illeti, Ronney-ról korábban felkerült az internetre egy videó, amelyen a Stoke City korábbi skót válogatott játékosával, Phil Bardsley-val bokszol a saját konyhájában. A 2015-ös felvételen - ekkor még mindketten aktív labdarúgók voltak - 

a United játékosa hatalmas pofont kapott az ellenfelétől, majd látszólag eszméletlenül terült el a földön. 

A történet szerint a két játékos éppen szabadnapos volt aznap, és az ominózus csatájuk előtt a kocsmában elfogyasztottak néhány pohár italt, majd átmentek Rooney házába. "Magammal vittem a bátyámat és még néhány ember velünk volt, 

együtt iszogattunk, nevetgéltünk, gitároztunk, aztán egyszer csak előkerültek azok a bokszkesztyűk.

Váltottunk néhány ütést, a két utcakölyök egymással szembe került, nem volt megállás" - elevenítette fel később a történteket Bardsley, aki korábban szintén futballozott a Manchester Unitedben.

Egyszerűen csak belenézett egy nagy ütésbe. Pár másodpercig tartott az egész, ám úrrá lett rajtunk a rémület, mert nem nyitotta ki a szemét, mi pedig képtelenek voltunk telefonon elérni a mentőket.

Aztán magához tért, majd kiment a mosdóba. Nekem felrepedt az ajkam, neki az orra vérzett, végül egymásra néztünk és nevettünk. Csak egy kis baráti csata volt az egész, de az egyik srác videóra vette, elküldte a barátnőjének, és máris rajtunk röhögött az egész internet" - tette hozzá a tavaly nyáron visszavonult egykori hátvéd. 

Nem sokkal később Rooney is viccet csinált az esetből, a Tottenham elleni gólját egy boksz KO-t imitáló gólörömmel ünnepelte meg.

Korábbi csapattársak és a nehézsúlyú világbajnok - ők lehetnek Wayne Rooney ellenfelei a ringben

Még nem született megállapodás arról, hogy Rooney valóban bokszkarrierbe kezd, de az angol focilegenda a korábbi profi ökölvívó, a manapság szakkommentátorként tevékenykedő Paulie Malignaggi támogatását élvezi - az amerikai sztár többek között Zlatan Ibrahimovicsot és Romelu Lukakut is el tudná képzelni a ringben.

"Ez egy jó ötlet, Wayne mindig is egy erős fizikummal rendelkező futballista volt, amolyan Christian Vieri-típus. Nagyszerű sportoló volt, fizikálisan nagyon erős és rettenthetetlen, megvan benne a képesség a bokszhoz.

Nagy rajongója az ökölvívásnak, én személy szerint támogatom abban, hogy bokszoló váljék belőle" - mondta Malignaggi.

A brit sajtóban már beindult a találgatás, kik lehetnének az egykori angol válogatott csatár ellenfelei a ringben, amennyiben valóban bokszkarrierbe kezd. Az egyik legesélyesebb jelölt a youtuberből lett ökölvívó, Jake Paul lehet, akivel kapcsolatban Rooney már Eddie Hearnt is megkereste. A 27 éves amerikai bunyós több mint 10 évvel fiatalabb, ráadásul magasabb és nehezebb is a 38 éves sztárfocistánál, és eddig már 9 meccsen lépett a szorítóba. Nyolc győzelem mellett egyetlen vereséget szenvedett, a nehézsúlyú világbajnok Tyson Fury öccsétől, Tommy Furytól kapott ki 2023 februárjában. A korábbi valóságshow-sztár, a botrányairól is híres Jake Paul komolyan veszi az ökölvívást, az elmúlt években rengeteget fejlődött és rendre meggyőző teljesítményt mutat be a ringben. 

Tavaly a korábbi MMA-sztárt, Nate Diazt is legyőzte, decemberben pedig már az első menetben olyan brutálisan kiütötte Andre Augustot, hogy amerikai riválisa másodpercekig azt sem tudta, hol van.

A szintén youtuberből lett ökölvívó, a brit KSI - akinek a promóciós cége, a Misfits Boxing már felvette a kapcsolatot Rooney-val - korábban jelezte, hogy szívesen megküzdene a focistával a ringben. A 30 éves bunyós az eddigi hat meccséből ötöt megnyert és egyszer kapott ki, Jake Paulhoz hasonlóan szintén Tommy Furytól. Az interneten a szurkolók közül sokan úgy gondolják, Rooney csak vesztesként szállhatna ki a ringből az évről évre rengeteget fejlődő és sztárbokszolók ellen harcoló KSI-vel szemben, az egykori csatárt óva intik az esetleges ütközettől.

Rooney számára talán az lenne a legideálisabb, ha olyanokkal küzdene meg, akik még nem annyira tapasztaltak a profi ökölvívás világában. Egykori csapattársai és ellenfelei közül néhányan már kipróbálták magukat a ringben, a Chelsea korábbi angol válogatott balhátvédje, a sokak által csak 

"vadállatnak" becézett Wayne Brigde 2018-ban részt vett egy jótékonysági mérkőzésen, ahol kis híján kiütötte ellenfelét és magabiztosan nyert.

Rooney az ökölvívás iránt csakugyan érdeklődő barátjának, Phil Bardsley-nak akár a ringben vághatna vissza azért a 2015-ös, konyhában kapott pofonért, és a Leicester City angol válogatott csatára, a boksszal szimpatizáló Jamie Vardy is ideális ellenfél lehetne a Manchester United-legenda számára. 

Az igazi szenzáció az volna, ha Rooney megmérkőzne egykori manchesteri és válogatottbeli csapattársával, Rio Ferdinanddal.

A manapság televíziós szakértőként és műsorvezetőként tevékenykedő korábbi világklasszis középhátvéd 2017 végén azt nyilatkozta, hogy kipróbálná magát profi bokszolóként, ám fél évvel később nem kapta meg a versenyengedélyt a brit sportági szövetségtől.

Wayne Rooney, Rio Ferdinand
Óriási szenzáció lenne, ha Wayne Rooney egykori csapattársa, Rio Ferdinand ellen küzdene meg a ringben
Fotó: AFP (Photo by JOHANNES EISELE / AFP)

A nehézsúly jelenlegi nagyágyúja, a WBC bajnoki övét birtokló Tyson Fury régóta készül az Olekszandr Uszik elleni csúcsrangadóra, de a címegyesítő mérkőzést már többször elhalasztották, a legfrissebb hírek szerint május 18-án kerül sor a régóta várt ütközetre. A 35 éves brit világbajnok 2022 decemberében azt nyilatkozta, hogy megállapodott Rooney-val, melynek értelmében a futballsztár segíteni fogja a felkészülését. 

Wayne segíteni fog az Uszik elleni meccsre való felkészülésben és ez nagyon is komoly. Beleegyezett és négy hétig ott lesz az edzőtáboromban. Hatalmas bokszrajongó,

ökölvívó családból származik. Tehát a jövőben együttműködünk. Szükségem van valakire, aki alacsonyabb nálam" - mondta a profi pályafutása során még mindig veretlen Fury, utalva arra, hogy a korábban cirkálósúlyban versenyző Uszik lényegesen kisebb termetű nála.

Tyson Fury
Tyson Fury állítása szerint Wayne Rooney segített neki a felkészülésben
Fotó: AFP / AFP/AFP or licensors

Az nem derült ki, hogyan segített Rooney az edzőtáborban Furynak, mindenesetre a ringben érdekes látványt nyújtanának egymás mellett, tekintve, hogy a világbajnok ökölvívó 206 cm magas és 125 kiló, míg a BL-győztes focista 176 cm magas és nagyjából 85 kilót nyom.

A munkáscsaládból származó és gyerekként rendkívül balhés Wayne Rooney, aki saját bevallása szerint 14 évesen rendszeresen dohányzott és alkoholizált, forrófejű, ugyanakkor világklasszis futballista volt, ám edzőként meg sem tudta közelíteni korábbi sikereit. Erős testalkata, heves temperamentuma és az ökölvívás iránti rajongása miatt testhez álló lehet számára, hogy bokszolónak álljon, ám 38 évesen ez egy merész lépés lenne számára, a sportvilágban viszont hatalmas szenzációnak számítana. Felesége, Coleen a támogatásáról biztosította az egykori focistát, ugyanakkor retteg attól, hogy férjének baja eshet. A profi ökölvívás a világ egyik legdurvább, legkeményebb sportja, ezért ha Rooney belevág, akkor nagyon megfontoltan érdemes ellenfeleket választania, mert még egy gálameccsen is hatalmas pofonokat kaphat a ringben.

Kapcsolódó cikkek