Vágólapra másolva!
Az észak- és közép-amerikai régió női kontinenstornájának két szerdai elődöntője közül az egyik tükörsima volt, míg a másik annál izgalmasabb. Utóbbi ráadásul botrányos körülmények között került megrendezésre.

A kaliforniai San Diegóban lévő Snapdragon Stadiumban rendezték a női CONCACAF Gold Cup, azaz az észak- és közép-amerikai régió kontinenstornájának elődöntőit szerda este. Az amerikai államban az elmúlt napokban igencsak megtréfálta az időjárás a helyieket, akik nincsenek hozzászokva, hogy március elején havazik Dél-Kaliforniában. Ezúttal nem a hó, hanem a felhőszakadás okozott kellemetlen órákat a házigazda amerikai és a kanadai csapatnak. 

Pedig mielőtt pályára léptek, a másik elődöntőben a brazilok még nagyszerű pályán verték 3-0-ra Mexikót. Az utolsó gólt Yasmim szerezte a 48. percben, és érdemes többször is megnézni a találatot. 

A lefújás után azonban leszakadt az ég, az USA-Kanada rangadót már egy füves úszómedencében rendezték, ami például egy ilyen gólt eredményezett, amivel Jaedyn Shaw révén az amerikaiak a 20. percben megszerezték a vezetést.

A kanadaiak a 82. percben azonban egyenlítettek Jordyn Huitema révén, így jöhetett a hosszabbítás. Ahol a 99. percben Sophia Smith révén ismét a hazai csapat került előnybe, de a 127. percben Adriana Leon egy hidegvérű büntetővel ismét döntetlenre mentette a meccset. Jöhettek a büntetők, ahol azonban az első két rúgó, a meccsen egyaránt gólt szerző Huitema és Leon is hibázott, ahogy Jessie Fleming is kihagyta a maga kísérletét. És miután hazai oldalon a négy rúgóból hárman betaláltak, március 10-én USA-Brazília döntőt rendeznek San Diegóban.

Már a találkozó előtt is többen bírálták a szövetséget, hogy miért engedik lejátszani a meccset, és a lefújás után tartott sajtótájékoztatón is ez volt a fő téma. Sokak szerint ugyanis borzasztóan sérülésveszélyesek voltak a körülmények. A CONCACAF szóvivője ügyes húzással hárított, és azzal védekezett, hogy csakis a játékvezetők kezében volt, hogy alkalmasnak találják-e a pályát a meccs lejátszására.