Vágólapra másolva!
Saját bevallása szerint szerencse is kellett hozzá, de meg is dolgozott a mesterhármasáért Vancsa Zalán, aki jelentős mértékben járult hozzá ahhoz, hogy csapata, a belga másodosztályban szereplő Lommel szombaton 4-1-re nyert az RFC Liege ellen.

Az egyszeres magyar válogatott támadó kezdő volt, és a 44., a 85., valamint a 93. percben talált a vendégek kapujába. A 19 éves Vancsa a felnőttek között először ért el mesterhármast.

"Nem gondoltam volna, hogy ezen a mérkőzésen fog sikerülni, mert nem volt annyi helyzetünk, meg helyzetem, hogy reménykedjek a mesterhármasban. Jókor voltam, jó helyen. Szerencse is kellett hozzá, de megdolgoztam érte" - nyilatkozott az M1 aktuális csatornának, majd kérdésre válaszolva elárulta: a labda, amelyet a csapattársai aláírtak, már a vitrinjében van. Ünneplésről nem beszélt, ugyanakkor azt mondta, hétfőn a konyhán kezd, mert a héten volt két késése, így segít majd reggelit csinálni.

Vancsa 24 forduló alatt tíz gólt szerzett és négy gólpasszt is adott, a góllövőlistán holtversenyben a harmadik, és csak egy találattal marad el jelenleg az éllovastól.  

"Boldog vagyok, hogy jól megy a szezon és hogy ez számokban is jól alakul. Így is maradtak még bennem gólok és gólpasszok, de összességében nem lehetek elégedetlen" - értékelte teljesítményét.

Vancsa Zalán
Vancsa Zalán kirobbanó formában játszik Belgiumban
Fotó: Lommel SK 

Mint mondta, érzi, hogy fejlődött, amióta a belga csapathoz került. A célokat illetően úgy fogalmazott: "reálisan nézve tudom, hogy így vagy úgy nyártól a szintlépést kell előrehelyezni a karrieremben". Ez szerinte történhet úgy, hogy csapatával, amely a harmadik helyen áll a tabellán, feljut az élvonalba, vagy úgy, hogy egy magasabban jegyzett együtteshez kerül.

Vancsa az Eb-szereplésről álmodik

Az idénynek úgy vágott neki, hogy ő szeretné a legtöbb gólt szerezni, a legtöbb gólpasszt adni a csapatában, de ez most már szerinte az egész bajnokságot illetően is sikerülhet.

Álmodik az Eb-szereplésről, Marco Rossi szövetségi kapitánnyal telefonon nem szokott beszélni, de amikor ott van Telkiben az U21-es válogatottal, a szövetségi kapitány mindig vált vele néhány szót, és jelzi neki, hogy figyeli őt.

Én megteszek minden tőlem telhetőt, ugyanígy kellene folytatnom a következőben is, ahogy eddig, ez nagy motiváció"

 - hangsúlyozta.