Vágólapra másolva!
Mint ismert, a címvédő Ferencváros 5-0-ra nyert az Újpest otthonában vasárnap a labdarúgó OTP Bank Liga 22. fordulójának rangadóján. A Ferencváros sorozatban 15-ödször nyerte meg a derbit, ezzel beállította eddigi leghosszabb szériáját, amely 1905 és 1916 között jött össze.

Weisz Ferencék rekordják állították be Dibusz Dénesék

Az 1900-as évek elején volt sorozatban 15 győzelme a Ferencvárosnak a lila-fehérek ellen, a szezonban meg is döntheti ezt a Fradi, hiszen még egyszer játszanak az Újpesttel.

 

VARGA Barnabás, Ferencváros, Újpest,
Varga Barnabást nem tudták megállítani az újpesti védők
MTI/Kovács Tamás

Az ulloi129.hu beszámolója szerint akkor Weisz Ferenc volt az a játékos, aki a győzelmi sorozat első és utolsó meccsén is pályán volt. A mostani sorozatban ezt Dibusz Dénes és Botka Endre mondhatja el magáról egyelőre – Leandro pedig 2019-ben játékosként, tegnap pályaedzőként volt ott a zöld-fehér csapatban.

Tizenötnél hosszabb győzelmi szériája két klub ellen volt az FTC-nek, az egyik a Budapesti AK (18), a másik pedig a Honvéd (35).

Az eddigi leghoszabb győzelmi sorozatok

Az eddigi leghosszabb (15) Újpest elleni győzelmi sorozat (első győzelem: 1905. február 19., vége: 1917. június 24.):

  • 1905.02.19., Soroksári út, FTC – UTE: 2:0
  • 1905.09.17., Népsziget, UTE – FTC: 1:3
  • 1906.09.30., Népsziget, UTE – FTC: 0:2
  • 1907.03.24., Népsziget, FTC – UTE: 5:0
  • 1907.09.29., Népsziget, UTE – FTC: 0:6
  • 1908.05.10., Népsziget, FTC – UTE: 2:0
  • 1909.03.28., Népsziget, FTC – UTE: 6:2
  • 1909.09.26., Millenáris, FTC – UTE: 6:2
  • 1910.02.13., Népsziget, UTE – FTC: 1:3
  • 1910.10.30., Soroksári út, FTC – UTE: 7:1
  • 1911.04.30., Üllői út, UTE – FTC: 1:7
  • 1912.12.08., Üllői út, FTC – UTE: 5:1
  • 1913.11.16., Üllői út, FTC – UTE: 5:1
  • 1914.06.14., Népsziget, UTE – FTC: 2:3
  • 1916.12.10., Üllői út, FTC – UTE: 1-0

A jelenlegi (15) Újpest elleni győzelmi sorozat (első győzelem: 2019. május 4., vége: ?):

  • 2019.05.04., Groupama Aréna, Ferencváros – Újpest: 2-1
  • 2019.10.19., Groupama Aréna, Ferencváros – Újpest: 1-0
  • 2020.05.27., Szusza stadion, Újpest – Ferencváros: 0-1
  • 2020.06.20., Groupama Aréna, Ferencváros – Újpest: 1-0
  • 2020.10.24., Groupama Aréna, Ferencváros – Újpest: 2-0
  • 2021.02.03., Szusza stadion, Újpest – Ferencváros: 0-4
  • 2021.04.20., Groupama Aréna, Ferencváros – Újpest: 3-0
  • 2021.09.26., Groupama Aréna, Ferencváros – Újpest: 3-1
  • 2022.01.30., Szusza stadion, Újpest – Ferencváros: 0-1
  • 2022.04.24., Groupama Aréna, Ferencváros – Újpest: 2-1
  • 2022.09.04., Szusza stadion, Újpest – Ferencváros: 0-6
  • 2023.02.05., Groupama Aréna, Ferencváros – Újpest: 3-1
  • 2023.05.01., Szusza stadion, Újpest – Ferencváros: 2-3
  • 2023.10.29., Groupama Aréna, Ferencváros – Újpest: 3-0
  • 2024.02.25., Szusza stadion, Újpest – Ferencváros: 0-5

A két csapat 240. alkalommal találkozott egymással az élvonalban, ez volt a 117. FTC-siker 61 újpesti győzelem és 62 döntetlen mellett.