Az olasz Szuperkupa rijádi tornája miatt januárban elhalasztott találkozón nagy meglepetésre a kieső helyen álló Sassuolo szerzett vezetést a 17. percben, miután Uros Racsics bombázott a felső sarokba. Sokáig azonban nem örülhettek a hazaiak, mivel fél óra után két perc alatt fordított a Napoli, majd a 41. percben Victor Osimhen második találatával már 3-1 volt a szünetben a címvédőnek.
A nápolyiak a fordulás után sem álltak le, a 47. percben ismét Osimhen volt eredményes egy hatalmas védelmi hiba után. Mindössze négy perccel később a nigériai támadó indította a saját térfeléről a bal szélen megiramodó Hvicsa Kvaracheliát, aki egy remek szóló után bombázott a hosszúba. A grúz szélső aztán a 75. percben ismét eredményes volt: egy szöglet utáni kifejelt labdát elsőre a védőkbe lőtte, másodszorra azonban kegyetlen erővel bombázott a rövidbe, ezzel megszerezte első győzelmét Francesco Calzona irányításával a címvédő.
A Napoli történetében Victor Osimhen mindössze a harmadik játékos, aki zsinórba négy szezonban is legalább 10 gólt szerzett a Serie A-ban. Korábban ez csak Diego Armando Maradonának (1984/85 és 1987/88 között) és Attila Sallustrónak (1929/30 és 1932 között/) sikerült. A nigériai támadónak kifejezetten jól megy a Sassuolo ellen, ugyanis a legutóbbi 6 meccsén már 9-szer volt eredményes.
A listavezető Internazionale szintén nagyon simán, 4-0-ra verte a vendég Atalantát. Simone Inzaghi együttese ezzel minden sorozatot figyelembe véve zsinórban a 11. győzelmét aratta és 12 pontra növelte előnyét a tabellán a második Juventusszal szemben.
Serie A, 21. forduló:
Sassuolo-Napoli 1-6 (1-3)
Internazionale-Atalanta 4-0 (2-0)
Tabella
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Internazionale | 35 | 28 | 2 | 5 | 81-19 | 62 | 89 | GY D GY GY V |
2. | AC Milan | 36 | 21 | 7 | 8 | 69-46 | 23 | 71 | GY D V D D |
3. | Juventus | 35 | 18 | 5 | 12 | 48-27 | 21 | 66 | GY D D D D |
4. | Bologna | 35 | 17 | 5 | 13 | 49-27 | 22 | 64 | D D GY D D |
5. | AS Roma | 35 | 17 | 9 | 9 | 62-42 | 20 | 60 | GY V GY D D |
6. | Atalanta | 34 | 18 | 10 | 6 | 63-38 | 25 | 60 | V D GY GY GY |
7. | Lazio | 35 | 17 | 13 | 5 | 45-37 | 8 | 56 | V GY GY GY D |
8. | SSC Napoli | 35 | 13 | 10 | 12 | 53-44 | 9 | 51 | GY D V D D |
9. | ACF Fiorentina | 34 | 14 | 12 | 8 | 51-39 | 12 | 50 | V D GY GY V |
10. | Monza | 36 | 12 | 12 | 12 | 42-48 | -6 | 48 | V D V D D |