Vágólapra másolva!
A labdarúgó NB II 22. fordulójának feljutási rangadóján a Győr hazai pályán 1-0-ra kikapott az éllovas Nyíregyházától.

A Nyíregyháza tavaly még az utolsó pillanatban, rájátszást követően maradt benn a másodosztályban, az idei szezonban azonban az NB I-be való feljutás legnagyobb esélyese. Az NB II éllovasa a forduló rangadóján a szintén feljutó helyen álló Győr otthonába látogatott, amelynél edzőváltás történt, Antonio Munoz utódja a DVTK-tól kirúgott Kuznyecov Szergej lett.

Kuznyecov vereséggel debütált Győrben, robog az NB I felé a Nyíregyháza

A vendég együttes játszott valamivel veszélyesebben és a 35. percben vezetést szerzett, Nagy Barnabás némi szerencsével meg tudta tartani a labdát a bal oldalon, középre adása után pedig az üresen maradt Beke Péter közelről a kapuba talált. 

Az 56. percben még nagyobb bajba került a Győr, Claudiu Bumba előbb lerántotta Baki Ákost, majd a földön fekve még fejbe is rúgta a Nyíregyháza focistáját, ezért a bíró azonnali piros lappal kiállította.

Az emberhátrányban játszó hazaiak becsülettel küzdöttek, ám nem tudtak komoly veszélyt jelenteni, a Szpari pedig a hajrában lezárhatta volna a meccset, de Sigér Ákos távoli lövése a jobb kapufán csattant, majd Szépe János kis híján öngólt vétett. Az ETO még a 84. percben egyenlíthetett volna, Dala Martin azonban remekül védte Mamady Diarra lövését.

A folytatásban több gól már nem esett, Kuznyecov Szergej vereséggel mutatkozott be a Győr kispadján,

amely már csak egy ponttal előzi meg a harmadik Vasast. Újabb győzelmével a Nyíregyháza 11 pontos előnyel vezeti a tabellát és ismét fontos lépést tett a feljutás felé.

Eredmény, 22. forduló:
ETO FC Győr-Nyíregyháza Spartacus FC 0-1 (0-1)
gólszerzők: Beke (35.)
piros lap: Bumba (56., Győr)

Az élcsoport: 1. Nyíregyháza 53 pont, 2. ETO FC Győr 42, 3. Vasas FC 41, 4. Szeged 38, 5. Kozármisleny 36