Révész Attila szerint soha nem volt még ennyire erős csapat a Kisvárda

ERŐS Gábor; RÉVÉSZ Attila
Révész Attila, a Kisvárda Master Good sportigazgatója (b) keményen kritizálta az MLSZ-t
Vágólapra másolva!
Révész Attila sportigazgató szerint a Kisvárda labdarúgócsapatának soha nem volt olyan erős kerete, mint most, ebből kiindulva szerinte csak a tavaszi eredményeket figyelembe véve az első négyben lesz majd az együttes.

Az OTP Bank Ligában jelenleg az utolsó helyen áll a Kisvárda, de Révész Attila biztos a bennmaradás kiharcolásában. Az M1 aktuális csatornának nyilatkozva többek között arról beszélt, hogy olyan játékosokat kerestek, akik "a kapu előtt egy váratlan megoldással hozzá tudják segíteni a csapatot több pont megszerzéséhez". Emlékeztetett rá, hogy a védelemben is volt bizonytalanság az ősszel, de úgy véli, elöl és hátul is jelentősen erősödtek a horvát Bernardo Matic és Andrija Filipovic, valamint Wellington Nem érkezésével. A háromszoros brazil válogatott támadóval kapcsolatban úgy fogalmazott:

Révész Attila (balra) biztos a bennmaradás kiharcolásában Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A dél-amerikai futballista a Ferencváros ellen szombaton még nem játszik.

"Nem kaptuk még meg a Vitóriától a játékengedélyét, de ha meglenne az engedély, akkor sem tudna játszani, mivel kedd éjszaka érkezett, szüksége van az átállásra, és az erőállapota sem tökéletes" - mondta Révész Attila.

A sportigazgató arról is beszélt, hogy a fiatal labdarúgók játékperceit illetően másodikak voltak az ősszel az MTK mögött, ez is közrejátszott abban, hogy tavaszra már egy erősebb keretet állíthattak össze.

szögezte le.

A Kisvárda a bennmaradásért küzd majd tavasszal Forrás: Kisvárda FC/Moricz Csaba

Feczkó Tamás, a csapat vezetőedzője úgy fogalmazott: "A cél az volt, hogy ne csak igazoljunk, hanem erősítés is legyen, aki idejön hozzánk, hiszen nagyon kiélezett harc várható a bennmaradásért. A Kisvárda mindenféleképpen szeretne bennmaradni, és úgy gondolom, adottak a feltételek ahhoz, hogy ezt a célt teljesítsük."

A tréner szerint a helyzetek kialakításával már korábban sem volt gondjuk, de helyzetkihasználásban mindenképpen előre kell lépniük.

A Kisvárda 17 forduló után 14 pontjával az utolsó, 12. helyen áll a magyar élvonalban,

de hátránya csupán egyetlen pont a már bennmaradást érő tizedik helyezettel szemben.

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Ferencvárosi TC 31 22 4 5 78-28 50 71
GY
GY
D
GY
GY
I
2.
Paksi FC 31 16 9 6 48-40 8 54
V
V
V
GY
D
I
3.
Fehérvár FC 31 16 10 5 55-39 16 53
GY
GY
D
V
GY
I
4.
Puskás Akadémia FC 31 13 8 10 53-33 20 49
GY
GY
GY
V
GY
I
5.
DVSC 31 13 12 6 47-44 3 45
V
GY
V
GY
V
I
6.
MTK Budapest 31 12 12 7 41-58 -17 43
GY
D
GY
V
V
I
7.
ZTE FC 31 12 13 6 52-57 -5 42
GY
V
D
GY
GY
I
8.
DVTK 31 11 12 8 48-56 -8 41
V
D
GY
D
V
I
9.
Kecskeméti TE 31 11 14 6 40-44 -4 39
V
V
GY
D
D
I
10.
Újpest FC 31 11 16 4 45-62 -17 37
V
V
V
V
GY
I
Teljes lista