Vágólapra másolva!
A Juventus francia válogatott labdarúgója, Paul Pogba közleményt adott ki a hivatalos közösségi oldalán, miután doppingolásért eltiltást kapott.

A 2018-ban világbajnok futballista azért került bajba, mert az augusztusi Udinese elleni bajnoki után levet mintájában az állóképesség növelésére használt szintetikus tesztoszteront találtak. Emiatt az illetékes olasz sportbíróság négy évre szóló eltiltással sújtotta a 30 éves játékost. Az ítélet kihirdetése után nem sokkal a futballista a közösség oldalán adott ki közleményt, amelyben megerősítette, hogy fellebbez a döntés ellen. 

Juventus, Paul Pogba
Paul Pogba négyéves eltiltást kapott doppingolásért
Fotó: AFP

"Ma értesültem a Tribunale Nazionale Antidoping döntéséről, és úgy gondolom, hogy helytelen ítélet született. 

Szomorú és megdöbbent vagyok, összetört a szívem, hogy mindent elvettek tőlem, amit a profi pályafutásom során felépítettem.

Amikor megszabadulok a jogi korlátozásoktól, a teljes történet tisztázódni fog, de állítom, hogy sosem vettem be tudatosan vagy szándékosan olyan kiegészítőket, amik sértik a doppingellenes szabályokat.

Profi sportolóként soha nem tennék olyasmit, hogy tiltott szerekkel növeljem a teljesítményemet, és soha nem csaptam be egyetlen olyan csapatot sem, amelyikben játszottam, vagy amely ellen pályára léptem.

A ma bejelentett döntés következményeként fellebbezek a Sportügyi Bíróság előtt” – írta a világbajnok francia futballista az Instagramon.

Pogba 2022-ben ingyen érkezett a Manchester Unitedtől korábbi csapatához, a Juventushoz, ahol viszont egy súlyos térdsérülés miatt jószerével az egész idényt kihagyta, az idei szezonban két meccsen lépett pályára és mindössze 52 percet játszott. A szerződése az olasz sztárcsapatnál 2026 nyaráig szól.