Vágólapra másolva!
78 éves korában meghalt Artur Jorge, korábbi portugál válogatott labdarúgó, BEK-győztes edző.

A hírt a család jelentette be rövid közleményben, amelyből kiderült, hogy a legendás portugál futballedző hosszan tartó súlyos betegség után halt meg csütörtök reggel.

Artur Jorge
Artur Jorge, miután 1987-ben BEK-győzelemre vezette a Portót
Fotó: AFP

Artur Jorge az FC Portóban nevelkedett, de játékosként a Benfica meghatározó játékosa lett. 1969 és 1975 között hat éven át futballozott a lisszaboniaknál, ez idő alatt négy bajnoki címet nyert és 130 meccsen összesen 105 gólt lőtt. A válogatottban 16 alkalommal léphetett pályára. 

Azonban edzőként még nagyobb sikereket ért el: 1984-ben a Guimaraestől került a Portóhoz, ahol 1985-ben és 1986-ban is aranyérmet nyert a csapattal, amely 1987-ben óriási meglepetésre 2-1-re legyőzte a Bayern Münchent a Bajnokcsapatok Európa Kupája (a Bajnokok Ligája elődje) bécsi döntőjében. A kupasikert követően az év edzőjének is megválasztották.

Kétszer volt portugál szövetségi kapitány, míg 1995-ben a svájci válogatottat vette át, amellyel részt vett az 1996-os Európa-bajnokságon, valamint a kameruni válogatott kapitánya is volt, de sikerült kvalifikálnia az afrikai együttessel a 2006-os világbajnokságra.

Klubszinten volt még a portugál Benfica, a spanyol Tenerife, a holland Vitesse edzője, a francia Paris Saint Germaint kétszer is irányított, de a szaúdi al-Naszr, valamint az orosz CSZKA Moszkva szakvezetője is volt. 35 évnyi edzői pályafutás után 2015-ben vonult vissza, utoljára az algériai MC Algert irányította. Artur Jorge azon kivételesek egyike, akit a két rivális portugál csapat a Benfica és a Porto szurkolói is bálványoztak.