Vágólapra másolva!
A La Liga 24. fordulójában a Barcelona hazai pályán meglepetésre 3-3-as dönteltlent játszott a kiesés elől menekülő Granada ellen.

Mióta Xavi bejelentette a távozását, a Barcelona mindkét bajnokiját megnyerte, és a kiesés elől menekülő Granada ellen is kötelező győzelem várt az egyébként rapszodikus szezont futó katalánokra. A fölényben játszó hazaiak a 14. percben szereztek vezetést, 

a 16 éves Lamine Yamal nagyszerűen érkezett a hosszú oldalon Joao Cancelo beadására és közelről a kapuba talált. 

Barcelona, Lamine Yamal
Lamine Yamal volt a Barcelona megmentője
Fotó: AFP (Photo by Josep LAGO / AFP)

Rengeteg gól és egy óriási meglepetés Barcelonában

A Granada a bekapott gól után nem esett össze, a félidő előtt Ricardo Sanchez nagy góljával kiegyenlített, majd a 61. percben Facundo Pellistri találatával fordított. Robert Lewandowski az első félidőben kihagyott egy ordító helyzetet, azonban két perccel a Granada második gólja után egy szép lövéssel kiegyenített.

Sokáig azonban nem örülhetett a Barcelona, mert jött az újabb elképesztő fordulat, a 66. percben Ignasi Miquel egy erőteljes fejessel ismét a vendégcsapatot juttatta előnyhöz.

A hajrában óriási elánnal küzdött a Barca az egyenlítésért, és ismét megvillant a csapat 16 éves szupertehetsége, Lamine Yamal, aki egy szemfüles labdaszerzés után a 16-os előteréből kilőtte a kapu bal alsó sarkát. A Barca csodatinije a futballtörténelem legfiatalabb játékosa, aki több mint 10 gólban játszott főszerepet (gól vagy gólpassz) egy idényben.

A folytatásban újabb gól már nem esett, a Barcelona óriási meglepetésre nem tudta legyőzni odahaza a tabellán utolsó előtti, kiesés elől menekülő Granadát, sőt, annak is örülhetett, hogy végül nem kapott ki.