Vágólapra másolva!
Szerda este váratlanul menesztették a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Diósgyőri VTK vezetőedzőjét, Kuznyecov Szergejt. Azóta kiderült, a fiatalok játékperceivel kapcsolatos egyet nem értés vezethetett a miskolci klub döntéséhez.

A DVTK tulajdonosa, Magyar Mátyás a csapat hivatalos honlapján konkrét okokkal nem támasztotta alá a tavaszi szezont közvetlenül megelőző bejelentést, de a mondatai alapján Kuznyecov kirúgásának voltak előzményei.

Kuznyecov Szergej távozott a DVTK-tól Fotó: Csudai Sándor - Origo

„Annak tudatában hoztuk meg ezt a nehéz döntést, hogy tudjuk, néhány nappal a bajnoki rajt előtt nem ideális edzőt váltani. Ám

Csak olyan kollégákkal tudunk együtt dolgozni, akik számára a DVTK előrébb való, mint a saját márka építése. Aki ezzel nem tud azonosulni, attól, ha fájdalmas is, de meg kell válni. – nyilatkozta Magyar Mátyás. – Az elválás egy folyamat eredménye,

mégis próbáltunk mindent megtenni az elkerüléséért. Egy közös úton indultunk el együtt másfél évvel ezelőtt. Bármilyen sikereket is értük el, ha valaki letér erről a közös útról, akkor nem tudunk más döntést hozni."

A fiatalok játékperceivel lehetett a gond Kuznyecovnál

„Kijelenthetjük, a DVTK költségvetése, a klub idei céljai és a csapat őszi teljesítménye összhangban áll egymással – folytatta a Diósgyőr tulajdonosa. – Mi két lábbal a földön állunk, ismerjük a magyar futball realitásait, a magyar futballt körülvevő gazdasági környezetet. Tudjuk, hogy melyek a DVTK hosszú távú érdekei, céljai. Ezek alapján határoztuk meg a célkitűzéseket, és ezek alapján tartunk megfelelő szinten az építkezésben."

A DVTK legnagyobb szurkolói portálja, az amigeleken.hu észrevette, hogy az utóbbi mondatok tartalmazhatják Kuznyecov Szergej kirúgásának valódi okát. A Sportal információi szerint ugyanis

a klub vezetősége azért döntött a menesztés mellett, mert a vezetőedző nem alkalmazta a 21 éven aluli labdarúgók kötelező pályára lépésére vonatkozó kvótát.

Eszerint a szezonban minden klubnak biztosítania kell 33x45, azaz 1485 perc játékidőt a 21 évnél fiatalabb játékosoknak, és ennek a felét az őszi idény végéig teljesíteniük kellett. A Diósgyőr azonban azok között volt, aki ezt nem teljesítette, ám megelőlegezve így is kifizette a klubnak az MLSZ a teljesítésért járó 167,5 millió forintot azzal a feltétellel, hogy ha az idény végére nem teljesíti a 765 perces kvótát, visszafizeti az összeget.

Kuznyecov Szergejt a fiatalok játékpercei miatt meneszthették Forrás: dvtk.eu

Állítólag ebben az ügyben ült le egyeztetni Kuznyecov Szergejjel a menedzsment, miszerint a klub és az akadémia zavartalan működéséhez a tavaszi szezonban fontos teljesíteni az MLSZ-előírást. Ám mivel

a vezetőedző nem volt partner a kérdésben, a menedzsment azonnali hatállyal felmentette a munkavégzés alól.

Kuznyecov Szergej 2022 őszén lett a Diósgyőr edzője, amelyet 50 bajnoki mérkőzésen irányított. Első szezonjában feljuttatta a miskolci csapatot az NB I-be, majd az együttes a 7. helyen zárta a 2023/2024-es évad őszi szezonját. A február 3-án esedékes, Debrecen elleni bajnokin Simon Miklós, a DVTK Labdarúgó Sportakadémia szakmai igazgatója lesz a csapat megbízott edzője.