Vágólapra másolva!
A labdarúgó NB I 22. fordulójában a Kisvárda haza pályán 1-0-ra kikapott az éllovas Pakstól.

11-esből szerzett vezetést a Paks

A kieső helyen álló, utolsó előtti Kisvárda az éllovas Paks együttesét fogadta a 22. fordulóban. A meccs első helyzetére a 11. percig kellett várni, ekkor Windecker fejesét szedte ki bravúrral a léc alól a hazaiak montenegrói kapusa, Petkovics. A 28. percben ismét Windecker helyzeténél kellett nagyot védenie a várdai kapusnak, majd Papp kísérleténél Jovicic a gólvonalon mentett.

A 31. percben a hazaiak heves reklamálása kíséretében 11-est kapott a Paks - az esetet a videóbíróval is visszanézték -, Mezei pedig magabiztosan váltotta gólra a büntetőt. 

A 40. percben nagy egyenlítési lehetőség maradt ki, Mesanovic remek beadását Filipovic kevéssel fejelte a bal alsó sarok mellé.

Elképesztő hibája után 11-est védett, majd megsérült a Paks kapusa

Hatalmas kisvárdai helyzettel indult a második félidő, a 49. percben Camaj szöglete után Matic a jobb kapufára fejelte a labdát. 

Az 57. percben a ZTE ellen óriási hibákat elkövető Szappanos ismét hajmeresztő dolgot csinált, a kapujából kirobbanva két hazai játékost is brutálisan letarolt,

így 11-est kapott a Kisvárda. A labda mögé Mesanovic állt, Szappanos pedig jóvátette a hibáját és kivédte a büntetőt, amit a bosnyák játékos nagyon rosszul végzett el.

A 72. percben megint Szappanos került a középpontba, a Paks kapusa egy kijövetelnél ütközött Mesanoviccsal, de rosszul ért földet és ápolni kellett.

A magyar válogatott kapus jelezte, hogy cserét kér, majd leült a földre, ezt követően pedig kisebb összetűzés alakult ki a játékosok között, a várdaiak szerint a vendégek játékosa csak húzni akarta az időt.

A folytatásban nyomott az egyenlítésért a Kisvárda, amelynek semmi sem sikerült ezen a meccsen, Melnyik tekerése a kapufán csattant a 86. percben. A hosszabbításban sem esett újabb gól, a Paks feszült meccset nyert meg 1-0-ra, a Kisvárda pedig egyre nehezebb helyzetben van a bennmaradásért vívott harcban.

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Ferencvárosi TC 31 22 4 5 78-28 50 71
GY
GY
D
GY
GY
I
2.
Paksi FC 31 16 9 6 48-40 8 54
V
V
V
GY
D
I
3.
Fehérvár FC 31 16 10 5 55-39 16 53
GY
GY
D
V
GY
I
4.
Puskás Akadémia FC 31 13 8 10 53-33 20 49
GY
GY
GY
V
GY
I
5.
DVSC 31 13 12 6 47-44 3 45
V
GY
V
GY
V
I
6.
MTK Budapest 31 12 12 7 41-58 -17 43
GY
D
GY
V
V
I
7.
ZTE FC 31 12 13 6 52-57 -5 42
GY
V
D
GY
GY
I
8.
DVTK 31 11 12 8 48-56 -8 41
V
D
GY
D
V
I
9.
Kecskeméti TE 31 11 14 6 40-44 -4 39
V
V
GY
D
D
I
10.
Újpest FC 31 11 16 4 45-62 -17 37
V
V
V
V
GY
I
Teljes lista

Kapcsolódó cikkek