Vágólapra másolva!
Szoboszlai Dominik csapata, a Liverpool 3-0-ra nyert hazai pályán a másodosztályú Southampton ellen, ezzel bejutott az angol FA Kupa negyeddöntőjébe.

Tinik vezérletével nyert a Liverpool

A Chelsea elleni Ligakupa-győzelem után az FA-kupa nyolcaddöntőjében lépett pályára Jürgen Klopp csapata. A Liverpool ezúttal is Szoboszlai Dominik nélkül állt fel, mivel a csaknem egy hónapja combizomsérüléssel bajlódó magyar válogatott középpályás játékát még nem merte megkockáztatni az idény végén távozó német edző. A Premier League listavezetőjénél nagyon hosszú a sérültek listája, emiatt többek között Alisson Becker, Trent Alexander-Arnold, Joel Matip, Ryan Gravenberch, Diogo Jota, Darwin Núnez és Mohamed Szalah sem léphetett pályára. Klopp így a hazai nyolcaddöntős párharcban kénytelen volt az ifistákkal felálló B-csapatot pályára küldeni.

Liverpool, Lewis Koumas
Jürgen Klopp gratulál a Liverpoolban góllal debütáló Koumasnak
Fotó: AFP

Ennek ellenére némi meglepetésre jobban kezdett az angol másodosztály negyedik helyén álló Southampton, és kis híján már az első percben sokkolta az Anfield Road közönségét, miután Sekou Mara lesről talált be a kapuba. Az érvénytelenített gól után is a vendégek voltak aktívabbak, több gólszerzési lehetőség mellett kapufáig is eljutottak, azonban a 44. percben a Liverpool felnőtt csapatában debütáló, Louie Koumas egy megpattanós lövéssel megszerezte a vezetést a hazaiaknak. 

A 73. percben Harvey Elliott adott zseniális labdát az éppen Koumas helyére beállt Jayden Danns-nak, aki a kapus fölött átemelve talált a kapuba. 

A Vörösök felnőtt csapatában másodszor pályára lépő, szintén 18 éves Danns végül a 88. percben is eredményes tudott lenni, ezzel megszerezte élete első dupláját a Liverpoolban. Klopp a hajrában még pályára küldte Trey Nyonit, aki 16 évesen és 243 naposan a Liverpool történetének legfiatalabb FA Kupában pályára lépő játékosa lett.

A rengeteg sérült ellenére a Pool a tinédzserek vezérletével végül magabiztosan nyert és továbbjutott. A Liverpool a negyeddöntőben a Manchester United csapatával találkozik majd, amely Casemiro hajrában szerzett góljával 1-0-ra legyőzte a Nottingham Forestet.

Az utolsó pillanatban menekült meg a szégyentől a Chelsea

A bajnokságban nagyon gyengén szereplő, a hétvégén a Ligakupa-döntőben elbukó Chelsea a szintén másodosztályú Leeds United ellen lépett pályára. Mauricio Pochettino együttese már a 8. percben hátrányba került, de a szenegáli Nicolas Jackson és az ukrán Mihajlo Mudrik góljával fordított az első félidő hajrájára. A második félidő elején aztán a duplázó Mateo Joseph visszahozta a Leeds reményeit. Amikor már úgy tűnt, hogy a Leeds hosszabbításra tudja menteni a párharcot, akkor a csereként beállt Conor Gallagher a 91. percben eldöntötte a továbbjutás kérdését. 

A Chelsea így a legjobb nyolc között majd az angol másodosztály listavezetőjével, a Leicester Cityvel találkozik.

FA-Kupa, nyolcaddöntő
Chelsea–Leeds United (II.) 3-2 (2-1)
Nottingham Forest–Manchester United 0-1 (0-0)
Wolverhampton–Brighton 1-0 (1-0)
Liverpool–Southampton (II.) 3-0 (1-0)