Vágólapra másolva!
Jürgen Klopp az idény végén távozik az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpool vezetőedzői posztjáról. A német szakember számos sikert ért el a Vörösökkel, de a legtöbben talán mégis a heves vérmérséklete miatt emlékezhetnek majd rá a távozása után. Korábban hazája csapatainál sem volt híján a szenvedélyes viselkedésnek, cikkünkben össze is gyűjtöttük a 10 legemlékezetesebb pillanatot Klopp mérkőzések közben mutatott őrült kifakadásairól és a futós-ökölrázósnál is különlegesebb ünnepléseiről.

Jürgen Klopp 2015 októberében érkezett a Borussia Dortmundtól a Liverpool csapatához, amellyel lényegében mindent (Bajnokok Ligáját, Európai Szuperkupát, klubvilágbajnokságot, angol bajnokságot, FA-kupát, angol Ligakupát és Community Shieldet is) megnyert az évek során. Nem véletlen, hogy a Beatles I Feel Fine című dalát átírva, így éltetik a Liverpool szurkolói:

 

Az 56 éves német szakember jelenlegi szerződése 2026-ig szól a Vörösöknél, de január végén a klub bejelentette, hogy a mostani szezon végén az edző saját kérésére távozik a csapattól.

Klopp az elmúlt nyolc és fél évben a sikerek mellett több komoly kifakadásával is bekerült a hírekbe,

ezt pedig a reklámszakmában is kihasználták. De már a 2008 és 2015 közötti dortmundi, valamint a 2001 és 2008 közötti mainzi edzői időszakából is maradtak fenn olyan emlékezetes felvételek, amikor a mimikája, a heves gesztikulációja és az őrültnek tűnő viselkedése volt a középpontban.

Jürgen Klopp, Liverpool
Jürgen Klopp a szenvedélyessége és a heves vérmérséklete miatt is a legnépszerűbb edzők közé tartozik
Fotó: Adrian DENNIS / AFP

1. Mönchengladbach-Mainz 1-1 (2005. április 16.)

A Mainzot Jürgen Klopp a klub története során először 2004-ben juttatta fel a Bundesligába, ahol úgy tűnt, a kiesés elől fog menekülni a csapat. Ám végül nyolcpontos előnnyel végzett a kieső helyek előtt, így az utolsó fordulókat már nyugodtabban várhatta a Mainz. Ehhez mások mellett kellett Michael Thurk 90. percben lőtt gólja a Borussia Mönchengladbach otthonában, a 29. játéknapon. Az egy pontot érő találatnak Klopp annyira örült, hogy körbefutva a pályát annak átellenes sarkához sietett, ám eközben a hazai kapu mögött megcsúszott és nekiesett egy reklámtáblának. A német trénert azonban elárasztotta az adrenalin is, így gyorsan felpattant, és rohant ünnepelni a játékosaihoz, a szögletzászlóhoz.

2. Napoli-Dortmund 2-1 (2013. szeptember 18.)

A Bajnokok Ligája 2013-14-es szezonjában, a csoportkör 1. fordulójában Nápolyba látogatott a Borussia Dortmund. A Napoli első gólját Gonzalo Higuaín lőtte a 29. percben, a találat után pedig Jürgen Klopp dühösen leüvöltötte a negyedik játékvezető fejét. Klopp természetesen piros lapot kapott a kifakadásáért, majd a mérkőzés után bocsánatot kért a tettéért.

3. Norwich-Liverpool 4-5 (2016. január 23.)

Klopp alig néhány hónapja volt a Liverpool edzője, amikor a 2015-16-os Premier League 23. fordulójában egy őrült meccs végén bebizonyosodott, mennyire együtt él a játékosaival. Adam Lallana a 95. percben lőtte a Norwich otthonában a győztes gólt, a gólörömből pedig a vezetőedző is alaposan kivette a részét. Az ünneplés közben még a szemüvegét is leverték a fejéről, ám végül 2021 augusztusáig így sem váltott kontaktlencsére a német tréner.

4. Liverpool-Stoke City 0-1 (2016. január 26.)

Mindössze három nappal később fontos meccset játszott a Liverpool: az angol Ligakupa elődöntőjének visszavágóját a csapat egygólos előnyről várta a Stoke ellen. A meccs azonban nem a hazaiak tervei szerint alakult, és az 1-0-s sikerével hosszabbításra mentette a párharcot a Stoke City. Az ideges liverpooliak táborát erősítette Alberto Moreno is, aki értelmetlen vitába keveredett Jon Waltersszel, miután Lucas Leiva szabálytalanságot követett el Peter Crouch-csal szemben. Klopp magából kikelve üvöltötte le Moreno fejét a felesleges vitatkozás miatt, de a játékosa vakmerően rá sem hederített. Végül aztán büntetőpárbajt követően a Liverpool jutott a Ligakupa döntőjébe, ami segített csökkenteni a feszültséget.

5. Arsenal-Liverpool 3-4 (2016. augusztus 14.)

A Norwich ellenihez hasonlóan egy gólgazdag Premier League-meccs áll a listánk következő pontjában, a következő idény nyitófordulójában Londonban nyertek a Vörösök. Sadio Mané góljával a 63. percben 4-1-es vezetésre tett szert a Liverpool, majd a gólöröme közben Klopp azt akarta, hogy a hátára ugorjon a szenegáli csatár – és vele együtt az egész csapat.

6. Crvena zvezda-Liverpool 2-0 (2018. november 6.)

A 2018-19-es idényben 14 év után nyerte meg ismét a Bajnokok Ligáját a klub, pedig a csoportkörben nem tűnt úgy, mintha ez túlságosan sikeres évad lenne. Hiába jöttek hazai pályán a győzelmek, idegenben mind a három csoportmeccsét elvesztette a Liverpool, amelynek így az utolsó fordulóban kellett kiharcolnia a továbbjutást a Napoli ellenében. Jürgen Klopp együttese Belgrádban is kikapott, Milan Pavkov duplája után pedig érthetően ingerült volt a német vezetőedző.

7. Liverpool-Everton 1-0 (2018. december 2.)

A BL-győzelem mellett ebben az idényben a 97 szerzett pont ellenére a bajnoki cím nem jött össze a Liverpoolnak. A Premier League 14. fordulójában viszont hatalmas volt az öröm, amikor a városi rivális Everton ellen Divock Origi az utolsó percben szerzett emlékezetes (a labda a felsőlécen pattogott és Jordan Pickford hibázott előtte) győztes találatot. A gól után eksztázisban kitörő Klopp örömében berohant Allison kapushoz ünnepelni a pályára.

8. Fulham-Liverpool 1-1 (2020. december 13.)

A javarészt ünneplések után (az időrend szerint is) jöjjön még néhány Klopp-kifakadás. A 2020-21-es Premier League 12. fordulójában a Liverpool nem túl jó idegenbeli mérleggel utazott Londonba, és a Fulham ellen sem jött a győzelem. Klopp a mérkőzés során ébresztőt fújt Mohamed Szalahnak, de nem csupán az egyiptomi felé kiáltozott, hanem többek között Mané teljesítményével is elégedetlen volt.

9. Liverpool-Arsenal 4-0 (2021. november 20.)

A 2021-22-es szezonban, az angol labdarúgó-bajnokság 12. fordulójában kiütéses hazai győzelemmel zárult a Liverpool és az Arsenal közötti rangadó, de 0-0-s állásnál még óriási volt a feszültség. Ez a két vezetőedző között is érződött, a 32. percben ugyanis egy Sadio Mané ellen lefújt szabálytalanság után egymásnak esett Jürgen Klopp és Mikel Arteta, aminek egy-egy sárga lap lett a következménye. A meccs után megbeszélték egymás között a felek a balhét, amelyet mindketten a pillanat hevének tulajdonítottak.

10. Liverpool-Manchester City 1-0 (2022. október 16.)

Úgy tűnik, Jürgen Klopp kifakadásai rendszerint az év utolsó hónapjaiban a legintenzívebbek. Az előző Premier League-évad 11. fordulójában rendezett Liverpool-City rangadó 86. percében a német vezetőedző piros lapot kapott, miután hevesen reklamált egy Mohamed Szalah ellen elkövetett szabálytalanság le nem fújása miatt. Végül Klopp megúszta az eltiltást, de 30 ezer font pénzbüntetést így is kapott.

Kapcsolódó cikkek