Vágólapra másolva!
A labdarúgó NB I-ben szereplő DVTK a hivatalos oldalán jelentette be, hogy kölcsönben megszerezte a Fehérvár FC támadóját, Szabó Leventét.

A két klub megállapodása értelmében a 24 magyar csatár a tavaszi szezon végéig szerepel Diósgyőrben - áll a miskolciak közleményében. A korábbi utánpótlás-válogatott támadó Fehérváron lett NB I-es játékos, eddig összesen 58 élvonalbeli mérkőzésen 9 gólt szerzett. A jelenleg is zajló bajnokságban gólt lőtt a Mezőkövesd, a Zalaegerszeg és a Debrecen ellen, valamint novemberben a fehérváriak az ő találatával győzték le idegenben a Ferencvárost. 

A székesfehérvári születésű Szabó gyerekként a Főnix Gold FC utánpótlás-nevelő egyesületben nevelkedett, ahol többek között Bolla Bendegúz és Szoboszlai Dominik csapattársa volt – ezt követően Győrbe szerződött, majd 2015-ben Olaszországba igazolt, ahol 54 meccsen 23 gólt szerzett és juniorbajnokságot nyert az Atalantával, de játszott a Genoa U19-es csapatában is. A 2018/19-es szezon végén szerződött Fehérvárra, de kölcsönben szerepelt Budaörsön, Budafokon és Kecskeméten is. 

Szabó Levente, DVTK, Diósgyőri VTK
Szabó Levente Diósgyőrben folytatja a tavasszal
Fotó: dvtk.eu

"Örömmel jöttem Diósgyőrbe, ebbe a nagyon nagy múltú klubba, amelyik komoly szurkolótáborral rendelkezik. Igyekszem eleget tenni az elvárásoknak, és szeretném jó játékkal, gólokkal segíteni a csapatot, hogy minél szebb helyezést érjen el a bajnokságban és a kupában. Többször játszottam már ebben a nagyszerű hangulatú stadionban, a Budafok színeiben büntetőt is értékesítettem. Bízom benne, több gól is követi, aminek a diósgyőri szurkolók is örülni fognak" - nyilatkozta a klub honlapjának a szerződése aláírása után Szabó.

Szabóval egyidőben a DVTK bejelentette azt is, hogy a kirúgott Kuznyecov Szergej utódja a szerb Vladimir Radenkovics lett, aki korábban másodedzőként már dolgozott a klubnál.