Cikkünk folyamatosan frissül
A Gulácsi Pétert és Willi Orbánt foglalkoztató RB Leipzig vendégeként lépett pályára a 14-szeres győztes Real Madrid a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének nyitányán, amelyen Brahim Diaz góljával a spanyol csapat nyert. A másik keddi meccsen a címvédő Manchester City 3-1-re győzött az FC Köbenhavn otthonában.

A két párharc visszavágóját március 6-án rendezik Madridban, illetve Manchesterben.

 

19:26
2024. február 13.
Vágólapra másolva!

A Lipcse megismételné a legutóbbi bravúrját

A német és a spanyol gárdát eddig egyszer sorsolták össze a nemzetközi porondon, a 2022/23-as csoportkörből mindkét együttes továbbjutott. Akkor a Bernabeu Stadionban 2-0-ra a Real nyert, s Lipcsében is hazai siker született, 3-2-re győzött az RB.

Érdekesség, hogy a Leipzig eddig mindkét spanyol csapat ellen vívott európai kieséses párharcát megnyerte: a 2019/20-as, koronavírusos idényben 2-1-re verte az Atlético Madridot a lisszaboni nyolcas finálé negyeddöntőjében, a 2021/22-es szezonban pedig 5-3-as összesítéssel búcsúztatta a Real Sociedadot az Európa-liga rájátszásos körében. Ezen a téren a madridiak is jól állnak: utóbbi hét, német ellenféllel játszott kieséses párharcukat sikerrel vették.

19:29
2024. február 13.
Vágólapra másolva!

Jude Bellingham nem léphet pályára

A 20 éves angol középpályás, Jude Bellingham bokasérülést szenvedett a Girona elleni szombati rangadón, Carlo Ancelotti vezetőedző ezért nem számíthat a játékára. Rajta kívül David Alaba, Eder Militao és Antonio Rüdiger is sérült.

19:33
2024. február 13.
Vágólapra másolva!

Ellentétes előjelek

A Bundesligában ötödik RB Leipzig az Augsburg otthonában elért 2-2-es döntetlennel, a La Ligában éllovas Real Madrid pedig a Girona elleni 4-0-s diadallal hangolt a nyolcaddöntő első összecsapására.

19:36
2024. február 13.
Vágólapra másolva!

Simán továbbjut a Manchester City?

A másik kedden kezdődő párharc egyesélyesnek tűnik, a dán Köbenhavnnak - amely 2010/11 után másodszor jutott be a kieséses szakaszba - a papírforma alapján összességében kevés esélye van a sztárokkal teletűzdelt, címvédő Manchester City ellen, az első találkozó lehetséges végkimenetele azonban nem ennyire egyértelmű. A két együttes eddig négyszer találkozott a nemzetközi porondon: a City otthon mindkét meccsét megnyerte, idegenben pedig kétszer döntetlen született.

Erling Haaland
A Manchester City a párharc nagy esélyese
Fotó: AFP/Darren Staples 

Az angol csapat jelenleg címvédőként a második helyen áll a Premier League-ben - a Szoboszlai Dominikot foglalkoztató Liverpool mögött -, az európai színtéren pedig húsz meccse veretlen. Ezzel együtt figyelemreméltó, hogy a kieséses szakaszban az utóbbi öt idegenbeli mérkőzését nem nyerte meg, a tavalyi szezonban mind a három ilyen találkozóján 1-1-es döntetlent játszott.  

19:38
2024. február 13.
Vágólapra másolva!

A keddi program:

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, első mérkőzések:
RB Leipzig (német)-Real Madrid (spanyol) 21.00
FC Köbenhavn (dán)-Manchester City (angol) 21.00

20:01
2024. február 13.
Vágólapra másolva!

Gulácsi Péter a Lipcse kezdőcsapatában

 

20:04
2024. február 13.
Vágólapra másolva!

Haalanddal rohamoz a Manchester City

 

20:32
2024. február 13.
Vágólapra másolva!

Így érkeztek meg melegíteni Gulácsi Péterék

 

20:45
2024. február 13.
Vágólapra másolva!

Gulácsi Péter a Real Madridot dicsérte

Gulácsi Péter, az RB Leipzig kapusa szerint egyáltalán nem gyengül a Real Madrid azzal, hogy Jude Bellingham nem léphet pályára.

"Nélküle is nagyon erős a támadósoruk, mi pedig nem összpontosítunk csak egy játékosra" - mondta a nyolcaddöntő első találkozója előtti sajtótájékoztatón a magyar hálóőr. "Ismerjük a Madrid futballistáinak minőségét. Vinícius Júnior fantasztikus mérkőzést játszott a hétvégén, ott van Rodrygo is, de mindenkit megnevezhetnék. A pálya közepén nagyszerűek."

Gulácsi Péter sérülés miatt legutóbb 2021. március 10-én, a Liverpool elleni nyolcaddöntős visszavágón védett a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszában.

20:50
2024. február 13.
Vágólapra másolva!

Guardiola nehéz meccsre számít

A Koppenhága már megmutatta, hogy jó csapat, hiszen a Manchester United és a Galatasaray mellől is továbbjutott a csoportjából. "Amikor ezt láttam, az gondoltam: wow! Fel kell készülnünk mentálisan is, mert könnyen lehet, hogy szenvednünk kell majd" - mondta Guardiola a meccs előtt.

20:56
2024. február 13.
Vágólapra másolva!

Érkeznek a csapatok a pályára

A főszereplők már a játékoskijáróban vannak. 

20:58
2024. február 13.
Vágólapra másolva!

BL-himnusz

De jó ezt újra hallani, jöhet az egyenes kieséses szakasz. 

21:00
2024. február 13.
Vágólapra másolva!

Elkezdődtek a meccsek

Jön a Lipcse-Real és a Kövenhavn-City összecsapás. 

21:03
2024. február 13.
Vágólapra másolva!

Lipcsei lesgól?

Sesko fejelt a kapuba. De könnyen lehet, hogy nem is les, a VAR dolgozik. 

21:04
2024. február 13.
Vágólapra másolva!

Nem adták meg Sesko gólját

Ő nem volt lesen, de egy csapattársa igen, és úgy ítélték meg, zavarta Lunint. 

21:07
2024. február 13.
Vágólapra másolva!

A City-meccsen sincs még gól

A manchesteri csapat már a meccs elején 76 százalékban birtokolja a labdát. 

21:08
2024. február 13.
Vágólapra másolva!

Gulácsi első labdaérintése

Rodrygo lövése lassult le egy védő lábán, Gulácsi könnyedén védett. 

21:10
2024. február 13.
Vágólapra másolva!

Gulácsinak kellett védenie

Éledezik a real Madrid is, előbb a gólvonalról kellett kifejelni egy labdát, majd Camavinga lőtt 11 méterről, de a lapos próbálkzásra leért Gulácsi. Közben a másik oldalon Sesko lövését védte Lunin. 

21:13
2024. február 13.
Vágólapra másolva!

Vezet a Manchester City!

A 11. percben Phil Foden passzolt Kevin De Bruyne-hez, aki a tizenhatoson belülről kilőtte a jobb alsó sarkot.

21:14
2024. február 13.
Vágólapra másolva!

A Lipcse eddig jobban játszik

A német csapat meglepte a meccs elején a Real Madridot. 

21:17
2024. február 13.
Vágólapra másolva!

Újabb Lunin védés

Ezúttal Heinrichs próbálkozott 16 méterről, de az ukrán kapus védeni tudott. 

21:20
2024. február 13.
Vágólapra másolva!

Sesko találta el az oldalhálót

A Lipcse kontrája megint jól sikerült, a befejezés viszont nem sikerült. Továbbra sincs gól a meccsen. 

21:20
2024. február 13.
Vágólapra másolva!

Egy sérülés

Megsérült Jack Grealish, leet le kell cserélni. 

21:23
2024. február 13.
Vágólapra másolva!

Le kellett cserélni a City sztárját

Nem tudja folytatni a játékot Grealish, Jeremy Doku érkezett a helyére a 21. percben. 

21:24
2024. február 13.
Vágólapra másolva!

De Bruyne gólöröme

 

21:27
2024. február 13.
Vágólapra másolva!

Orbán fantasztikus blokkja

Diaz lőtt 17 méterről, a kiválóan helyezkedő Willi Orbán viszont blokkolni tudott. 

21:30
2024. február 13.
Vágólapra másolva!

Félórája játszanak a csapatok

21:30
2024. február 13.
Vágólapra másolva!

Ez nem lap?

Carvajal rúgta fel brutálisan Xavi Simonst, de még lapot se ért a bírónál az eset. 

21:37
2024. február 13.
Vágólapra másolva!

Egyenlített a Köbenhavn!

A 34. percben Magnus Mattsson a kapu bal oldalába lőtt nagy erővel, Ederson ezt nem érhette el. 

21:41
2024. február 13.
Vágólapra másolva!

Egy kis nyugalom

Lipcsében az utóbbi perckeben mezőnyjáték folyt, nem forogtak veszélyben a kapuk. 

21:44
2024. február 13.
Vágólapra másolva!

Fantasztikus mentés

Megint Sesko kerülhetett volna nagy helyzetbe, de Tchouameni hatalmasat mentett a tizenhatosnál becsúszva. 

21:46
2024. február 13.
Vágólapra másolva!

Újra vezet a City!

Bernardo Silva a gólszerző. A portugál csapott le labdára Mattson szerelése után, majd a kapu jobb oldalába lőtt az ötös sarkáról. 

21:47
2024. február 13.
Vágólapra másolva!

Félidő Lipcsében

Sesko lesgólja mellett is a Lipcse játszott jobba a Real Madrid ellen, de találat nem született az első 45 percben. 

21:51
2024. február 13.
Vágólapra másolva!

Félidő Koppenhágában is

A City 2-1-re vezet a Köbenhavn ellen. De Bruyne szerzett vezetést a 11. percben, majd Mattsson eyenlített, de a félidő végén Bernanrdo Silva góljával újra előnybe került a címvédő. 

21:53
2024. február 13.
Vágólapra másolva!

Ha nem is könnyen, de vezet a City

 

21:55
2024. február 13.
Vágólapra másolva!

Lipcsében csak a gólok hiányoznak

 

22:00
2024. február 13.
Vágólapra másolva!

Hamarosan jön a folytatás

Egyelőre még egyik helyszínen sincsenek kint a csapatok. 

22:04
2024. február 13.
Vágólapra másolva!

Elkezdődött a második félidő

Folytatódnak a meccsek, jöhetnek a további izgalmak. 

22:05
2024. február 13.
Vágólapra másolva!

Újabb lipcsei helyzet

Bal oldali szöglet után Sesko fejelhetett, de nagy helyzetben nem jól tette, így nem ment kapura a labda. 

22:07
2024. február 13.
Vágólapra másolva!

Vezet a Real Madrid!

22:10
2024. február 13.
Vágólapra másolva!

Azonnal lipcsei helyzet

Előbb Olmo, majd Sesko közelp próbálkozását védte Lunin. 

22:12
2024. február 13.
Vágólapra másolva!

Egy kis kakaskodás

Simakan és Carvajal akadt össze a tizenhatoson belül, végül a spanyol került a földre. Simakan kapott egy sárgát, így nem játszhat a madridi visszavágón. 

22:13
2024. február 13.
Vágólapra másolva!

A City továbbra is vezet

Az angolok birtokolják többet a labdát, de veszélyesen játszik a Köbenhavn is. 

22:19
2024. február 13.
Vágólapra másolva!

Újabb lipcsei helyzet

Raum veszélyes bal oldali beadása után Lunin védett megint nagyot. 

22:20
2024. február 13.
Vágólapra másolva!

Fél óra van hátra

A real Madrid 1-0-ra vezet a Lipcse, míg a City 2-1-re a Köbenhavn ellen. 

22:21
2024. február 13.
Vágólapra másolva!

Megint egy lipcsei lehetőség

Olmo került agy helyzetbe, de 4 méterről csúnyán mellé lőtt. 

22:23
2024. február 13.
Vágólapra másolva!

A City uralja a meccset

Folyamatosan dolgozza ki a helyzeteket, ráadásul elképesztő a fölénye a labdabirtoklást illetően is. 

22:24
2024. február 13.
Vágólapra másolva!

Real-helyzet

Orbán hibája után Rodrygo került helyzetbe, de 12 méterről nem találta el a kaput. 

22:30
2024. február 13.
Vágólapra másolva!

Próbálkozik a Lipcse

Olmo lövése pattant fel, Lunin ezt is lehúzta a levegőből, majd egy távoli lövést is védett. 

22:31
2024. február 13.
Vágólapra másolva!

Real Madrid-kapufa

Vinícius tört be a tizenhatoson belülre, majd egy szép csel után finom gurított a kapura 6 méterről, a labda viszont a bal kapufáról kifelép pattant. 

22:34
2024. február 13.
Vágólapra másolva!

Hármat is cserélt a Lipcse

Elmas, Poulsen és Haidara állt be. Mindent megpróbál Marco Rose. 

22:35
2024. február 13.
Vágólapra másolva!

Egy kis Diaz gólöröm

 

22:38
2024. február 13.
Vágólapra másolva!

Megint kimaradt lipcsei lehetőség

Szép hazai kontra végén Raum adott középre balról, de a hosszú oldalon senki nem érkezett. 

22:40
2024. február 13.
Vágólapra másolva!

Fantasztikus megmozdulás

Xavi Simons egy átemelős csel után kapsából lőtt kapura 18 méterről, de Lunin ezt is védte. Pillanatokkal később Sesko lovését védte óriási bravúrral az urkán kapus. 

22:41
2024. február 13.
Vágólapra másolva!

A City továbbra is 2-1-re vezet

Az angol csapatnak hiába vannak meg a helyzetei, csak nem tudja bebiztosítani egyelőre a győzelmet. 

22:42
2024. február 13.
Vágólapra másolva!

Diaz megsérült

A meccs egyetlen gólszerzőjét le kell cserélni. Rodrygo is lenent, Vasquez és Joselu állt be. 

22:43
2024. február 13.
Vágólapra másolva!

Újabb Lunin-bravúr

Haidara kapáslövését védte az ukrán kapus. Ha nyer a Real, az nagyban neki köszönhető, már 9 védése volt. 

22:49
2024. február 13.
Vágólapra másolva!

Jönnek a ráadás percei

Nem sok ideje maradt a Lipcsének és a Köbenhavn együttesének az egyenlítésre. 

22:50
2024. február 13.
Vágólapra másolva!

Ennyi a ráadás

Lipcsében 4. perc, Koppenhágában 3 perc. 

22:53
2024. február 13.
Vágólapra másolva!

Újabb City-gól

A 92. percben Phil Foden biztosította be a City győzelmét, 3-1. 

22:54
2024. február 13.
Vágólapra másolva!

Nyert a Real Madrid

Diaz góljával 1-0-ra nyert a Lipcse otthonában a Real Madrid az első meccsen. 

22:54
2024. február 13.
Vágólapra másolva!

Vége a City-meccsnek is

A Manchester City 3-1-re nyert a Köbenhavn otthonában a párharc első meccsén.