Vágólapra másolva!
A Bayern München labdarúgócsapatával utoljára a 2011-2012-es szezonban esett meg az a szégyen, hogy szerzett trófea nélkül zárta a szezont. Ám abban az évben egy bajnoki ezüstérem, egy kupadöntő és egy Bajnokok Ligája-finálé így is szerepelt a bajor klub eredménysorában. Noha még alig léptünk február második felébe, jó esély van arra, hogy az elmúlt 12 év legrosszabb szezonját produkálja a Bayern, amely már a héten kirúghatja Thomas Tuchel vezetőedzőt. Ha így lesz, és a Bayern vissza akarja szerezni a trónt, akkor úgy tűnik, azt a Bayer Leverkusentől kell majd megtennie. A gyógyszergyáriak ugyanis elképesztő időszakot élnek át, amióta Xabi Alonso ül a kispadon. A müncheniek pedig ezt kihasználva (legvalószínűbb esetben nyáron) megszerezhetik a spanyol csodaedzőt a nagy riválistól – de hogyan is jutott el Alonso addig, hogy ez a jelző illik rá?

A Bayern München tavaly március 19-én, a 25. fordulóban 2-1-re kapott ki a Bayer Leverkusen otthonában, ezzel lecsúszott a Bundesliga tabelláján a második pozícióba. A hangulat nem volt a legjobb a klubnál, a vezetőség pánikba esett, így a csapat hiába volt versenyben a Német Kupában és a Bajnokok Ligájában is, menesztették Julian Nagelsmann vezetőedzőt. Az azóta a német válogatott szövetségi kapitányi posztját betöltő szakember helyére 

honfitársa, Thomas Tuchel (és segítője, Lőw Zsolt) érkezett, de a triplázás reménye hamar szertefoszlott. 

A Német Kupa következő fordulójában, hazai pályán esett ki a Bayern a Freiburg elleni negyeddöntőben. A Bajnokok Ligájában pedig szintén nem ment több kört a bajor együttes, amelyet a Manchester City ejtett ki tükörsimán. Maradt a bajnokság, amelyet az utolsó előtti fordulóban majdnem elvesztett a Bayern München, de végül a Mainz dortmundi segítségével és a Kölnben lőtt 89. perces győztes góllal legalább egy trófeát begyűjtött a csapat – sorozatban a 11. Salátástálat. Idén viszont ez az egy trófea is nagyon messzinek tűnik.

Bayern München, Lőw Zsolt, Thomas Tuchel
Lőw Zsolt és Thomas Tuchel a Bayern Münchennél is együtt dolgoznak
Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP / dpa Picture-Alliance via AFP/picture alliance / firo Sportphoto

A legrosszabbkor jönnek a kudarcok a Bayernnél - Tuchel veszélyben

Noha az RB Leipzig elleni 3-0-s vereség a Német Szuperkupában súlyosnak tűnt, a Bayern összességében kiválóan kezdte a 2023-24-es szezont. Harry Kane, Konrad Laimer és Kim Min-dzse érkezése új színt vitt a csapatba, amely a Bajnokok Ligájában négyből négy győzelemmel kezdett, a Bundesligában pedig 12 forduló alatt 32 pontot szerzett. Ám novemberben jöttek a nagy pofonok:

előbb a harmadosztályú 1. FC Saarbrücken kiejtette a münchenieket a Német Kupából, majd jött egy Frankfurtban elszenvedett 5-1-es vereség, 

a BL-ben pedig (már biztos továbbjutóként) hazai pályán nem tudták legyőzni a koppenhágai ellenfelüket. Mindhárom fronton jött tehát egy blama, de ez csak a kupában volt végzetes, a BL-ben ugyanis csoportelsőként jutott tovább a Bayern München, a bajnokságban pedig 13-2-1-es mérleggel ment téli szünetre. A probléma az volt, hogy a Bayer Leverkusen ennél is jobban (13-3-0) szerepelt.

Saarbrücken, Bayern München, ünneplés
A Saarbrücken kiejtette a Bayern Münchent a Német Kupában
Fotó: Jean-Christophe VERHAEGEN / AFP

A január eleji pihenő után aztán jött egy újabb pofon: hazai vereség a Werder Brementől, ráadásul ritkán látható módon szerzett gól nélkül. A Bayern szerencséjére a Bayer is botlott a Borussia Mönchengladbach ellen, de február 10-én jött az egymás elleni összecsapás és egy kiütéses, 3-0-s Leverkusen-győzelem. A különbség ezzel öt pontra nőtt a tabella élén, a Leverkusen pedig a legutóbbi hétvégén sem hibázott. A Bayern München viszont igen: Dayot Upamecano buta szabálytalansága után 1-0-ra győzött a Lazio Rómában, a nyolcaddöntő első összecsapásán. A szinte kilátástalan játék és a hátrány nem sok jót jelent a március eleji visszavágó előtt – a csapatnak, a szurkolóknak és Thomas Tuchelnek sem. Aztán a Bochum ellen vasárnap szintén nem sikerült javítani, Upamecanót itt is kiállították, és jött az újabb vereség. Nyolc pont ezzel a hátrány, a kispad tehát Tuchel alatt igencsak inog, hiába szól 2025 nyaráig a szerződés. 

A münchenieket pedig nem úgy ismerni, hogy elfogadják, ha egy sikerkorszak után két év alatt egy trófea jön össze az új edzőnek 

– aki eközben a játékosokat hibáztatja. Márpedig a BL-győzelmet nagyon nehéz elképzelni, a Bayer Leverkusen kipukkadását pedig szintén. Ez utóbbi félmondatot pedig bő egy éve még senki nem gondolta, hogy leírjuk. Xabi Alonso viszont jött, látott és győzött.

 

Ilyen volt Xabi Alonso útja a Leverkusen kispadjáig

Az 1981-ben született Xabi Alonso szülőhelyén, Baszkföldön kezdett el futballozni, és az első felnőtt csapata is a Real Sociedad volt. 2004-ben igazolt külföldre, a Liverpoolhoz, amellyel az első szezonjában megnyerte a Bajnokok Ligáját, összesen pedig négy trófeát nyert az angolokkal. 2009 nyarán szerződött haza a középpályás, méghozzá a Real Madridhoz, amellyel – ugyanúgy öt idény alatt – hasonlóan sikeres, öt trófeát hozó korszakot élt meg. Xabi Alonso közben természetesen a spanyol válogatottban is alapemberré vált, 

114-szer viselte a címeres mezt, és nagyban hozzásegítette a csapatot a két Európa-bajnoki címhez és a 2010-es világbajnoki trófeához. 

2014 nyarán, a brazíliai vb-kudarc után lemondta a válogatottságot, ezzel egy időben pedig a Bayern Münchenhez igazolt. Az itt töltött három szezonjában BL-győzelem már nem jött össze, ám a Real-korszakhoz hasonlóan összesen öt trófeát nyert a csapattal. A 2016-17-es idény végén, 35 éves korában vonult vissza, és hamar eldőlt, hogy edzőként folytatja a pályafutását. Először a Real Madrid utánpótlásában kapott munkát, majd 2019 és 2022 között a Real Sociedad második csapatának vezetőedzője volt, és a klubot 60 év után először juttatta fel a spanyol másodosztályba. Tavalyelőtt nyáron azonban távozott onnan, októberben pedig kinevezték az akkor borzalmas formában lévő Bayer Leverkusen edzőjének.

Bayern München, Xabi Alonso
Xabi Alonso ünnepelt sztárként vonult vissza a Bayern Münchenből
Fotó: Anadolu via AFP / Anadolu via AFP/2017 Anadolu Agency

Xabi Alonso és a Leverkusen: a pokolból a mennyország kapujába

A 2022-23-as idényben, 8 forduló után csupán a Bundesliga 17. helyén állt a Bayer Leverkusen, amikor Gerardo Seoane menesztése mellett döntött a vezetőség. Xabi Alonso rögtön egy 4-0-s győzelemmel nyitott, utána viszont egy ideig nem jöttek az újabb sikerek. A Bajnokok Ligájában sikerült megszerezni az Európa-liga-playoffot érő harmadik helyet, a bajnokságban pedig fokozatosan lépegetett előre a klub. Tavasszal szintén döcögősen indult be a szekér, de egy kilencmeccses bajnoki veretlenségi sorozattal párhuzamosan a Monaco, a Ferencváros és az Union Saint-Gilloise ellen is továbbjutott a Leverkusen az El-ben. Európában végül a Roma és az elődöntő jelentette a végállomást, a német bajnokságban pedig meglett az Európa-liga-csoportkört érő hatodik hely. Augusztusban két évvel, 2026 nyaráig meg is hosszabbították a tréner eredeti szerződését.

Bayer Leverkusen, Ferencváros, Xabi Alonso, Sztanyiszlav Csercseszov
Xabi Alonso a Ferencváros ellen is győzelemre vezette a Leverkusent
Fotó: FEDERICO GAMBARINI / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP

A fejlődés azonban teljesen új léptékben mérhető a 2023-24-es szezonban. Csak hogy minden posztról kiemeljünk egy játékost, Lukas Hradecky, Jeremie Frimpong, Jonas Hofmann, Victor Boniface is élete idényét futja. A májusi, már tét nélküli, bochumi szezonzárón elszenvedett vereség Xabi Alonso irányítása alatt a Bayer Leverkusen 38. meccse, egyben a 10. veresége volt. 

Az új idényben már 32 tétmérkőzést játszott a csapat, ám ezeken egyetlen alkalommal sem kapott ki 

– a szombati, heidenheimi sikerrel beállította a Bayern München 2020-ban elért német rekordját, a 32 meccses veretlenségi sorozatot. Ami még döbbenetesebb, hogy ezen a 32 meccsen 28 győzelmet és 95-23-as gólkülönbséget ért el a Leverkusen. Az Európa-ligában százszázalékos teljesítménnyel jutott nyolcaddöntőbe, a Német Kupában a riválisok kiesése miatt az elődöntős mezőny topfavoritjának számít, a bajnokságban pedig a korábban említett nyolcpontos előnnyel rendelkezik a csapat a Bayern, és 12-vel a Stuttgart előtt.

A Bayer Leverkusen a története során nyert már Német Kupát, UEFA-kupát, játszott Bajnokok Ligája-finálét, és ötször szerzett ezüstérmet a Bundesligában – bajnok viszont az 1904-es alapítása óta még soha nem volt. A 8 pont jelentősnek tűnne, ha nem egy örök vesztesről lenne szó, ugyanis a Leverkusen bukott már el úgy is bajnoki címet (a 2001-02-es szezonban), hogy három meccsel a vége előtt volt 5 pont előnye. Abban az évben a kupadöntőt és a BL-döntőt is elvesztette a "Neverkusen". Ám akkor nem tűnt ilyen ígéretesnek a csapat, és nem Xabi Alonsónak hívták a vezetőedzőt.

Bayer Leverkusen - VfB Stuttgart, Xabi Alonso
Xabi Alonsónak sokszor volt oka az örömre az elmúlt másfél évben
Fotó: MARIUS BECKER / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP

Xabi Alonso - Liverpool? Barcelona? Bayern?

„A játékunkban van egy olyan komolyság és érettség, ami Xabit mint embert tükrözi. 

Ő a természetéből fakadóan versenyző és győztes alkat, aki harcedzett hozzáállást és küzdőszellemet ad át a csapatnak”

 – nyilatkozta Xabi Alonsóról Simon Rolfes, a Bayer Leverkusen sportigazgatója. A 42 éves spanyol szakembernek korábban Pep Guardiola, José Mourinho, Carlo Ancelotti és Rafael Benítez is volt az edzője, így rengeteg különböző játékfelfogásból tudott ötletet meríteni az edzői karrierjében. Első lépése a védelem stabilizálása volt, és kontrákból építkezett, majd a Leverkusen megtanulta birtokolni is a labdát. Már némileg tapasztalt edzőnek mondható, a hozzá közel álló csapattagok szerint továbbra is megvan Xabi Alonsóban a kezdők munkamorálja és alázata, amellyel a játékosok szemében is sokkal közvetlenebb kapcsolatot tud kialakítani.

A Leverkusen teljesítménye miatt természetesen a játékos-pályafutása utolsó három évét a Bayernben töltő Xabi Alonsóra is felfigyelt a világ. Már nyáron szóba hozták a Real Madriddal, de végül Carlo Ancelotti szerződéshosszabbításával az a lehetőség elszállt. Ám 

az európai sztárcsapatok közül többnek is megüresedik a kispadja legkésőbb a nyáron. 

Ilyen a Barcelona, ahonnan Xavi Hernández távozik hónapokon belül, és ahol nagyon szeretnének találni egy új sikeredzőt – ám jelenleg valószínűbbnek tűnik, hogy Hansi Flick lesz a katalánok új trénere. A külföldi sajtó szerint egy másik nagy esélyes a Barcelona kispadjára az AS Romától kirúgott José Mourinho, vagy akár Jürgen Klopp is lehet, aki a Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató Liverpoolt hagyja el majdnem kilenc év után a nyáron. Éppen ezért Xabi Alonsóval kapcsolatban jelenleg leginkább azt hallani, hogy a Liverpool csapatához kerülhet – maga Jürgen Klopp is utalt erre a hétvégén.

Bayer Leverkusen, Bayern München, Thomas Tuchel, Xabi Alonso
Xabi Alonso és Thomas Tuchel - egymást követő Bayern-edzők egy képen?
Fotó: FEDERICO GAMBARINI / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP

A Bayern München közelmúltbeli gyengélkedésével viszont olyan hírek is megjelentek, hogy nem a Pool, hanem a másik korábbi klubja, a Bayern kispadjára ülhet le Xabi Alonso. A bajorok vezérigazgatója, Jan-Christian Dreesen tagadta, hogy már keresik Thomas Tuchel utódját, de egy esetleges Lazio elleni BL-búcsú után már tényleg óriási lenne a szurkolók általi nyomás a vezetőségen – bár, már most is az. 

Xabi Alonso korábban említette, hogy szívesen vállalna munkát egykori csapatainál vezetőedzőként, 

azaz a Real kiesésével a Liverpool és a Bayern tűnik valószínű választásnak. Klopp és Tuchel távozásával mindkét csapatnak nagy szüksége lenne egy olyan klasszis vezetőedzőre, amilyen Xabi Alonso. A klub és a spanyol szakember szóbeli megállapodása alapján, ha Xabi Alonso a korábbi csapatai egyikéhez szeretne menni, előbb is elengedik a 2026 nyaráig szóló szerződéséből.

A Liverpool tehát jó eséllyel indul Alonso megszerzéséért. Ám a Bayern München is, méghozzá legalább akkorával. A bajor klub ráadásul a közelmúltban a vetélytársaitól (Dortmund, Leipzig) nem egyszer csábított el kiemelkedő képességű játékost, elsősorban a rivális gyengítése céljából. Amennyiben a Leverkusen bajnok lesz, erre most nyáron is nagy esély van – nem csupán focisták, hanem a vezetőedző tekintetében is. Nem földtől elrugaszkodott kijelentés tehát, hogy kezdjünk el barátkozni a gondolattal: Xabi Alonso a Bayern München edzője lehet.

Kapcsolódó cikkek