A Paks Szabó Bálint 47. percében szerzett góljával gyűjtötte be a három pontot Mezőkövesden, a találathoz Alen Skribek adta a gólpasszt. A második félidő közepén aztán Skribeket és Szabót egyszerre cserélte le Bognár György, a Paks vezetőedzője pedig el is magyarázta a találkozó után, hogy miért döntött a változtatás mellett.
Komolyan gondolta Bognár György az eltiltást?
„Skribek is és Szabó Bálint is jól játszottak, de egy kicsit 1-0 után már
többet engedtek meg maguknak a játékban, sőt szórakoztak is néha, ezért hoztam le őket
– mondta Bognár György az M4 Sport mikrofonja előtt, majd elmondta, milyen következményei lehetnek az esetnek. –
Semmi. Legközelebb nem játszanak."
Az egész paksi csapat hozzáállását dicsérő Bognár György ugyanakkor, amikor ezeket a szavakat mondta, hangosan nevetett, így erősen kérdéses, hogy mennyire gondolta komolyan Skribek és Szabó eltiltását. A Paks legközelebb vasárnap, a tavaszt szintén két győzelemmel kezdő Kecskemét ellen lép pályára.
Szavazzon!
Ön szerint játszani fog Skribek és Szabó a Paks következő meccsén?
1. félidő |
---|
43Bálint Szabó |
41Attila Osváth |
2. félidő |
---|
91Christian Gomis |
75Zsolt Kojnok |
75Benjámin Cseke |
75Barna Tóth |
65Lukács Bőle |
65Tamás Cseri |
65Alen Skribek |
65Bálint Szabó |
54Sándor Vajda |
47Bálint Szabó |
47Alen Skribek |
Szivacski
Szolgai
Piscitelli
Kojnok
Lukic
Beriashvili
Vajda
Cseke
Gomis
Hedlund
Cseri
Skribek
Szappanos
Vas
Kinyik
Szélpál
Osváth
Windecker
Szabó
Papp
Balogh
Tóth
Mezőkövesd
2Donát Szivacski |
88Máté Szolgai |
93Riccardo Piscitelli |
29Zsolt Kojnok 75 |
4Andrej Lukic |
3Ilia Beriashvili |
77Sándor Vajda 54 |
94Benjámin Cseke 75 |
78Christian Gomis 91 |
28Lucas Hedlund |
24Tamás Cseri 65 |
21Lukács Bőle 65 |
9Stefan Drazic |
74Ádám Kovácsik |
72Kevin Kállai |
7Gergő Nagy |
11József Szalai |
15Marko Brtan |
19Jairo Samperio |
17Róbert Pillár |
33Szabolcs Szilágyi |
26Younn Zahary |
16Gábor Molnár |
Paksi FC
7Alen Skribek 65 47 |
1Péter Szappanos |
12Gábor Vas |
2Ákos Kinyik |
3Norbert Szélpál |
11Attila Osváth 41 |
22József Windecker |
27Bálint Szabó 65 47 43 |
21Kristóf Papp |
8Balázs Balogh |
29Barna Tóth 75 |
25Barnabás Simon |
13Dániel Böde |
9János Hahn |
19Kevin Horváth |
17Bence Kocsis |
24Bence Lenzsér |
15Norbert Könyves |
10Zsolt Haraszti |
77Zsolt Gévay |
23Kristóf Lépő |
Tabella
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Ferencvárosi TC | 31 | 22 | 4 | 5 | 78-28 | 50 | 71 | GY GY D GY GY |
2. | Paksi FC | 31 | 16 | 9 | 6 | 48-40 | 8 | 54 | V V V GY D |
3. | Fehérvár FC | 31 | 16 | 10 | 5 | 55-39 | 16 | 53 | GY GY D V GY |
4. | Puskás Akadémia FC | 31 | 13 | 8 | 10 | 53-33 | 20 | 49 | GY GY GY V GY |
5. | DVSC | 31 | 13 | 12 | 6 | 47-44 | 3 | 45 | V GY V GY V |
6. | MTK Budapest | 31 | 12 | 12 | 7 | 41-58 | -17 | 43 | GY D GY V V |
7. | ZTE FC | 31 | 12 | 13 | 6 | 52-57 | -5 | 42 | GY V D GY GY |
8. | DVTK | 31 | 11 | 12 | 8 | 48-56 | -8 | 41 | V D GY D V |
9. | Kecskeméti TE | 31 | 11 | 14 | 6 | 40-44 | -4 | 39 | V V GY D D |
10. | Újpest FC | 31 | 11 | 16 | 4 | 45-62 | -17 | 37 | V V V V GY |