Vágólapra másolva!
A labdarúgó FA-kupában megrendezett Blackburn Rovers-Newcastle United meccset félbe kellett szakítani egy rövid időre, mert a tiltakozó szurkolók teniszlabdákat dobáltak be a pályára.

Az FA-kupa nyolcaddöntőjében a Premier League-ben szereplő Newcastle United a másodosztályú Blackburn Rovers otthonába látogatott kedd este. Mintegy negyed óra telt el a meccsből, amikor 

félbe kellett szakítani a játékot egy rövid időre, mert a klubtulajdonosok ellen tiltakozó hazai szurkolók teniszlabdákat dobáltak be a pályára. 

Több percig állt a játék, a két csapat focistái is segédkeztek a labdák eltávolításában, majd a bíró engedélyt adott a folytatásra. Az eset kísértetiesen hasonlít arra, ami több Bundesliga-meccsen is megtörtént a közelmúltban, ahol szintén teniszlabdákat dobáltak a gyepre a tüntető drukkerek. A szurkolók Németországban azért tiltakoztak, mert a német szövetség tárgyalásokat kezdett egy befektetőcéggel, amely komoly összeget fizetne, hogy részesedjen a Bundesliga televíziós közvetítési jogaiból.

Ami a Blackburn-Newcastle meccs folytatását illeti, a rendes játékidő 1-1-es döntetlent hozott, a hosszabbításban pedig nem esett gól, így büntetőpárbaj döntött, amelyben a vendégcsapat bizonyult jobbnak és továbbjutott a legjobb 8 közé.

Kapcsolódó cikkek