Vágólapra másolva!
A címvédő Manchester City kedden este Koppenhágában igazolta a papírformát, és aratott kétgólos sikert a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén, ugyanakkor Josep Guardiola vezetőedző örömét beárnyékolja, hogy két alapemberét is sérülés miatt kellett lecserélni.

Az angol sztárcsapat 3-1-es sikerrel zárt a Köbenhavn ellen, viszont Jack Grealish-t alig húsz perc után le kellett hoznia a spanyol trénernek, míg a második gólt jegyző Bernardo Silvát a 78. percben volt kénytelen lecserélni.

Jacknek izomproblémája van az ágyékában. Folytatni akarta a játékot, de nem akartunk súlyosabb sérülést kockáztatni" 

 - mondta Grealish-ről Guardiola.

Jack Grealish, Erling Haaland
Jack Grealish-t sérülés miatt le kellett cserélni
Fotó: AFP (Photo by Jonathan NACKSTRAND / AFP)

A szakember Silváról csupán annyit közölt, hogy a bokájára kapott egy rúgást, egyúttal pedig azt is elárulta, hogy a keddi meccset kihagyó Josko Gvardiolra két-három hét kihagyás vár, Mateo Kovacic azonban készen áll a játékra.

Guardiola csapata játékára is kitért, és dicsérte futballistái teljesítményét.

Nagyon, nagyon jó volt ez. Büszke vagyok rá, hogy remek tempóban játszottunk. Tökéletes volt"

- jegyezte meg a vezetőedző, ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a párharc még nem ért véget.

A visszavágót március 6-án játsszák Manchesterben.