Vágólapra másolva!
A szlovén élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban a sereghajtó NK Rogaska 2-2-es döntetlent ért el az Olimpija Ljubljana otthonában, ám a mérkőzés nem az eredmény miatt maradt érdekes, hanem azért, mert a vendég csapat mindössze 20 másodperc után lecserélte a kapusát.

Csupán 20 másodpercet kapott élete első meccsén

Nagy nap előtt állt a Rogaska 17 éves kapusa, Zan Lorber, aki éppen ezen a meccsen mutatkozott be a felnőttek között, azonban csapatának döntése miatt a debütálása nem marad túl emlékezetes. Ahelyett, hogy a fiatal kapus lehetőséget kapott volna, hogy megmutassa, mire képes, mindössze 20 másodperc után lecserélték, így már a meccs első kapura lövésénél nem lehetett a pályán. Lorbert a bosnyák Adjin Mulalic váltotta, akit a klub januárban szerződtetett kölcsönben.

Több lehetőség a fiataloknak

Az ok egészen döbbenetes. A szlovén labdarúgó-bajnokságban 2022 óta van érvényben az a szabály, amely a fiatal játékosok szerepeltetését ösztönzi. A szabály értelmében minden csapatnak pályára kell küldenie legalább egy U21-es korosztályba tartozó játékost, valamint minden klubnak nyolc saját nevelésű játékost kell neveznie a keretbe, hogy klub kapjon a szövetségnek erre a célra elkülönített forrásaiból. A Football Planet információi szerint 

a kezdőben lehetőséget kapó 17 éves kapust azért szerepeltette a Rogaska, hogy megfeleljen az előírásoknak.

 Ugyanakkor az összeállítást tekintve is elmondható, hogy a Rogaska nagyon fiatal csapattal állt ki, ugyanis egyetlen 27 évesnél idősebb játékos volt csak a kezdőben, ugyanakkor Lorber szerepeltetése nem biztos, hogy a legjobb önbizalomnövelő volt a fiatal kapus számára.

Ami a meccset illeti, a Rogaska kis híján meglepetést okozott, ugyanis a második helyen álló Ljubljana vendégeként 2-0-ra vezetett szünetben, és sokáig úgy tűnt, összejöhet a bravúr, de a hazaiak előbb a hajrában szépítettek, majd Marko Brest 93. percben góljával otthon tartottak egy pontot.