Vágólapra másolva!
A Ferencváros csütörtök este a Groupama Arénában fogadja a görög Olimpiakosz Pireusz csapatát a Konferencia-liga egyenes kieséses szakaszának rájátszásában. A magyar bajnok az Athénban elszenvedett 1-0-s vereség ellenére is hisz a továbbjutásban, és Dejan Sztankovics vezetőedző szavai szerint pontosan ennek fényében fognak pályára lépni a játékosai.

A Ferencváros február 15-én közel 70 perc jó játék után a hajrára már kissé elfáradva kapott ki 1-0-ra a félelmetes hírű Karaiszkakisz-stadionban. Azon a mérkőzésen egyértelműen a vendégek hosszabb kispadja döntött, de, ahogy a lefújás után írtuk, a Fradinak megmaradt az esélye a továbbjutásra. A görögországi sajtótájékoztatón az Olimpiakosz edzőjének, José Luis Mendilibarnak a húzásait dicsérték a görög újságírók, és mindenáron azt akarták kihúzni Dejan Sztankovicsból, hogy "leiskolázta" őt az Európa-liga-győztes spanyol edző. Bíztunk benne, hogy megértették a Fradi edzőjének a válaszát, és a visszavágó előtt már nem fog előkerülni a téma.

A szerb edző mindenesetre láthatóan már túl volt a történteken, a Groupama Arénában tartott szerdai sajtótájékoztatón már csakis a másnapi meccsről beszélt, méghozzá nagyon eltökélten.

"Mi halasztottunk, az ellenfél nem, de ilyen előfordul. A nemzetközi porondon szereplő csapatok 65-70 meccset is játszanak egy szezonban, úgyhogy igazából nem oszt, nem szoroz, hogy egy meccsel több vagy kevesebb van egy csapat mögött. Ugyanakkor pihentünk, tudtunk készülni, és megmondom őszintén, ilyen sokat még egyszer sem tudtam a csapattal együtt készülni. 

Sokan az év meccsének titulálják ezt az összecsapást, de szerintem sokkal inkább a pillanat meccse lesz, ahol egy-egy jó megoldás dönthet

 - mondta Sztankovics.

Olympiakosz Pireusz, Ferencváros, FTC, labdarúgás, Európa Liga, Dejan Sztankovics
Dejan Sztankovics fáradtan, de harcra készen nyilatkozott a csütörtöki meccsről
Fotó: Ladoczki Balazs

A Fradi edzője elmondta, nem sokat pihent az elmúlt napokban.

"Úgy nézek ki, mint, aki tud pihenni? - kérdezte nevetve. - Már Athénban is a holnapi meccsre gondoltam rögtön a lefújás után. Voltak jó dolgaink, és tudjuk, hogy min kell javítanunk, mik azok az apróságok, amire oda kell figyelnünk, hogy sikeresek lehessünk."

Az Olimpiakosz a hétvégén bajnoki rangadót nyert, idegenben győzte le 4-1-re a listavezető PAOK csapatát. A találkozó pedig tudott újdonsággal szolgálni Dejan Sztankovicsnak.

"Figyeltem a meccsüket, és láttam, hogy voltak fontos változások a játékukban, négy helyen is cseréltek, de ezúttal is szervezetten és agresszíven játszottak" - mondta az edző, aki Athénban azzal zárta nyilatkozatát, hogy pokollá kell tenni a visszavágót.

Ez lesz a MECCS, csupa nagy betűvel, amiben a klub minden egyes alkalmazottjának szerepe lesz. A szurkolóktól azt várom, hogy az utolsó pillanatig támogassák a csapatot, higgyenek a fiúkban, higgyenek a győzelemben. Tudom, hogy ezt követően is lesznek még meccsek, de most ez a meccs, amelyen együtt kell harcolnunk

 - adta meg az irányt mindenkinek a Ferencvárosnál az edző. 

Olympiakosz Pireusz, Ferencváros, FTC, labdarúgás, Európa-konferencialiga , EKL, Dejan Sztankovics, Varga Barnabás
Dejan Sztankovics ezúttal is bízhat Varga Barnabás gólerősségében
Fotó: Ladoczki Balazs

Sztankovics elmondta, nem fognak óvatoskodni a pályán.

"Figyelni kell a pillanatra, és eljöhet, amikor all-int kell mondani. Nem lehet az első pillanattól nekik ugrani, de az első perctől szervezetten, nagy akarással kell játszani. 

Egy ilyen meccset nem lehet az első öt percben megnyerni. Az utolsó öt percben meg lehet, de, hogy így legyen azért az elsőtől az utolsóig, 100 percen át kell küzdeni, harcolni

 - szögezte le végül Dejan Sztankovics.

A Ferencváros hosszabb kihagyás után bombaformában visszatérő magyar válogatott csatára, Varga Barnabás is elmondta, nehéz mérkőzésre és nagy csatára számítanak csütörtök este a Groupama Arénában. Varga Pireuszban már a második percben betalált, de a gólt később nem adták meg.

"Kellemetlen volt, hiszen korán megszerezhettük volna a vezetést, már középkezdéshez is felálltunk, amikor jelezték, hogy érvénytelen a gól. 

De nem törte meg a csapatot ez sem, tudtuk a saját játékunkat játszani.

A hétvégén a Ferencváros nem lépett pályára a bajnokságban, erről a csatár azt mondta a Magyar Nemzet kérdésére, hogy jól jött nekik a pihenés, mert fárasztó volt a múlt heti athéni túra. A csapat így frissen és jó hangulatban várja a meccset.

Olympiakosz Pireusz, Ferencváros, FTC, labdarúgás, Európa-konferencialiga , EKL, Európa Konferencia-liga, sajtótájékoztató, Varga Barnabás
Varga Barnabás és az egész Ferencváros felkészült a pillanat meccsére
Fotó: Ladoczki Balazs

"Én is egyre jobb formában vagyok, 100 százalékosnak még nem mondanám magam, de érzem, hogy egyre közelebb vagyok hozzá" - mondta Varga, aki nem akart a továbbjutásról beszélni, arról egyelőre szó sincs az öltözőben, hogy kivel lenne jó találkozni a következő fordulóban. Arról viszont igen, hogy milyen focit fog játszani a csapat:

Az egy gólos előny nem számottevő, képesek vagyunk ledolgozni és a magunk javára fordítani a meccset, amiért mindent meg fogunk tenni.

A Ferencváros - Olimpiakosz Pireusz Európa Konferencia-liga rájátszás párharc visszavágóját csütörtökön 21 órától rendezik a Groupama Arénában. A továbbjutó csapat a sorozat nyolcaddöntőjében folytathatja a szereplését. Az első mérkőzést Athénban 1-0-ra nyerte a györög cgyüttes.

 

Kapcsolódó cikkeink: