Vágólapra másolva!
Szerda este két mérkőzéssel folytatódtak a Bajnokok Ligája nyolcaddöntői, és két hazai győzelmet láthattunk. A Bayern München meglepetésre kikapott a Lazio otthonában, míg a PSG a Real Sociedad ellen tudott nyerni. Thomas Tuchel és Lőw Zsolt csapata, a Bayern hatalmas gödörben van, kérdés, hogy lesz-e lehetőségük kirángatni onnan a csapatot. Jöjjenek a főszereplők nyilatkozatai és a játéknap további érdekességei.

Tejesen szétesett a Bayern München

 

A Bayern München 1-0-ra kikapott a Lazio vendégeként a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első meccsén Rómában. Az első félidőben és a második elején is fölényben volt a Bayern München, de a csapat képtelen volt eltalálni az olaszok kapuját. Leoy Sané sokat hibázott, Harry Kane árnyéka volt önmagának, majd a második félidő közepén jött Dayot Upamecano, aki hatalmas ostobaságot követett el. Gustav Isaksen lábára taposott rá, miközben a dán már a kapura lőtt, amiért Upamecano piros lapot, a Lazio pedig tizenegyest kapott. Ciro Immobile belőtte a labdát, ami után Maurizio Sarri csapata kedvére védekezhetett és kontrázhatott, majd 1-0-ra meg is nyerte a meccset.

Dayot Upamecano lett a meccs negatív hőse
Fotó: Alberto PIZZOLI / AFP)

És hogy ez mekkora szó a Laziónál? 

Az olasz csapat története során másodszor nyert egyenes kieséses meccset a BL-ben,

 legutóbb az 1999-2000-es szezonban verték hazai pályán 1-0-ra a Valenciát úgy, hogy az első meccsen kikaptak 5-2-re.

A Lazio sikerénél még nagyobb szenzáció a Bayern újabb összeomlása. A bajorok létfontosságú meccsen kaptak ki hétvégén a Bundesligában, amikor 3-0-ra nyert ellenük a listavezető Bayer Leverkusen, most pedig jött a váratlan vereség, ami azért is aggasztó, mert a legutóbbi hét alkalommal mindig kiesett a Bayern, amikor kikapott egy párharc első meccsén. 

És az sem túl jó jel, hogy a Bayern legutóbb 2019 decemberében kapott ki egymás utáni meccseken, amikor Hansi Flick még csak megbízott edzőként vezette a csapatot. Az is meglepő, hogy a Bayern két meccse nem szerzett gólt, ennél rosszabb sorozatért pedig egészen 2015 májusáig kell visszamenni, amikor Pep Guardiola vezetésével három meccsen volt gólképtelen a München.

Ez volt Thomas Tuchel 10. veresége a Bayern Münchennel a 43. meccsén. A vezetőedző elődjének, Julian Nagelsmannak is éppen ennyi veresége volt, de vele szemben 84 meccsnél elfogyott a türelem. Ha ilyen tempóban haladunk, akkor Tuchel addigra 20 zakót is összeszedhet, azt pedig biztosan nem fogják kivárni Münchenben.

Thomas Tuchel csapata akár nyugodt is lehetne, hiszen van három hete felkészülni a visszavágóra, de a következő hetek arról szólnak majd, hogy a média szétszed majd mindenkit, játékost és edzőt és minden apró hibára ugrik majd. Hatalmas lesz a nyomás a csapaton, ráadásul a mutatott játék és az eredmények hatására a csapat önbizalma nem lehet az egekben.

A Bayern kaput eltalálólövés nélkül hozta le a meccset, ami ezen a szinten tragédia. A játékosok közül szinte senki nem emelkedett ki, talán Manuel Neuer dicsérhető, hiszen csak tizenegyesből kapott gólt. Az nem kérdés, hogy a Bayern München jobb csapat annál, mint amit mutat, a kérdés az, hogy vajon Thomas Tuchel az az edző, aki ki is tudja hozni majd a játékosokból azt, ami bennük van.

Lazio v FC Bayern Munich - UEFA Champions League
Lőw Zsolt és Thomas Tuchel nagyon nehéz helyzetben van
Fotó: NurPhoto via AFP / NurPhoto via AFP/Giuseppe Maffia/NurPhoto

„Nagyon frusztráltak és mérgesek vagyunk a vereség miatt. Úgy gondolom, ezt a meccset mi veszítettük el, nem vagyok benne biztos, hogy a Lazio nyerte meg. Nem tudom pontosan, miért vesztettük el a hitünket a második félidőre, de ez történt, és hátrányba is kerültünk. Ez megmagyarázhatatlan, mert azt kértük a csapattól, hogy a második félidőben is legyünk fölényben, tartsuk a tempót, és támadjanak még bátrabban, de nem voltunk önmagunk a második félidőben. Vannak azonban dolgok, amikre építkezhetünk. Az első félidőben több jó helyzetet is kialakítottunk, nagy helyzeteket, és volt ziccerünk is Jamal Musialának köszönhetően, de végül egyszer sem találtuk el a kaput, így pedig egyértelmű, hogy ezt a meccset nem nyerhettük meg. Van egy visszavágó is, és nyilvánvalóan az előző meccsel együtt nem festünk valami jól, de továbbra is keményen fogunk dolgozni” – mondta a meccs után Thomas Tuchel, a Bayern München edzője.

Aggasztó lehet a csapat számára Harry Kane formája is, aki az utóbbi hetekben csak árnyéka annak, aki az őszi szezonban sorra döntötte a gólrekordokat.

harry kane bayern münchen
Harry Kane is árnyéka volt önmagának
Fotó: Alberto PIZZOLI / AFP

„Nagyon nehéz hét van mögöttünk. Az első félidőben jól kezdtünk, tiszta helyzeteink voltak, nekem is. Az ilyen meccseken ezek komoly esélyek, meghatározó pillanatok. A második félidő csalódás volt. Kevesebb energiával, kisebb önbizalommal jöttünk ki amiért megbüntettek minket. Egy kiállítás után mindig nehéz. Vissza kell találnunk a régi önmagunkhoz, versenyben vagyunk a bajnoki címért és ez a párharc sem lefutott, tovább kell küzdenünk. Nehéz időszakban vagyunk, ilyenkor küzdeni kell, hogy meg tudjuk változtatni a dolgok menetét, de komoly célokért küzdünk, nagy meccsek várnak még ránk. Még nem estünk ki, és soha nem is fogjuk feladni. Egy meccs is sorsfordító lehet” – mondta az angol csatár.

„A hétvégén történtek fényében az első félidőben jól kezdtünk, meg kellett volna szereznünk a vezetést. A hozzáállásunkkal, az akarattal nem volt gond. Az ellenfélnek nem volt sok lehetősége, de mi sem voltunk pontosak a kapu előtt. Volt három óriási helyzetünk az első félidőben, és ha Rómában a BL-ben van három ilyen lehetőségünk, akkor az ki kell használni. A második félidőben elbizonytalanodtunk, ami nagy hatással volt a meccsre. 

Kikaptunk, de a meccs képét tekintve, elfogadom az 1-0-s vereséget, van még ez visszavágó. Ismerjük a képességeinket, tudjuk az elvárásokat, össze kell tartanunk, nincs más választásunk. Küzdeni fogunk minden kiírásban az utolsó pillanatig, és mindent beleadunk. Erre kell készülniük az ellenfeleknek is,

 és meglátjuk, meddig jutunk majd. Az optimizmus nem a legmegfelelőbb szó, de bízom magunkban. Tudjuk, mit tudunk, akkor is, ha ma ezt nem mutattuk meg. És ki tudja, három hét múlva játszhatunk teljesen másképpen” – mondta Thomas Müller.

Maurizio Sarri, a Lazio edzője csapata erőkifejtését emelte ki. „A sikernek az volt a kulcsa, hogy amikor kellett, szenvedtünk. Elégedettek vagyunk, hiszen Európa egyik legerősebb csapatát győztük le, de bánkódhatunk is, mert több góllal is nyerhettünk volna. Tetszett a csapategység és a hozzáállásunk, ésszel játszottunk, ami nagyon fontos. Tudtuk, hogy lesznek nehéz pillanatok, de lehetőségek is, egyet pedig ki is használtunk.”

SS Lazio v Bayern Munich - UEFA Champions League ciro immobile
Ciro Immobile szerezte a meccs egyetlen gólját
Fotó: Anadolu via AFP / Anadolu via AFP/2024 Anadolu

„Nagyon sokat dolgoztunk, készültünk erre a meccsre. Tudtam, hogy a csapat mindent bele fog adni. Azt mondtam a többieknek, hogy csináljunk egy estét, amire a szurkolók majd emlékezhetnek, és sikerült. A gólon kívül is voltak helyzeteink, jobban is kihasználhattuk volna ezeket, de összességében elégedett vagyok. Az ilyen élményekért kezdtünk el focizni” – mondta a Lazio kapitánya, a meccs egyetlen gólszerzője, Ciro Immobile.

A meccs embere Matteo Guendouzi lett, aki szerint megfelelő taktikával és energiával érkeztek a meccsre, de még van egy feladatuk: továbbjutni.

 

Nem így indult, de el is dőlhetett a PSG továbbjutása

 

A játéknap másik meccsén a Pari Saint-Germain 2-0-ra nyert a Real Sociedad ellen, amely ebben a szezonban először kapott ki a BL-ben. A spanyolok ezt a meccset is jobban kezdték, André Silva előtt nagy helyzet adódott, majd az első félidő végén Mikel Merino a kapufát is eltalálta. A második félidőre azonban minden megváltozott. Kylian Mbappé gólt szerzett, majd ő is eltalálta a kapufát is, végül pedig Barcola állította be a 2-0-s végeredményt, és a magabiztos hazai sikert.

„A dolgok nem mindig alakulnak jól, ez a második meccsünk volt zsinórban, amikor így kaptunk gól, pontrúgás után. Kylian Mbappé gólja előtt nem volt szerencsénk, éppen az a játékosunk kapott egyet, akinek fognia kellett volna, így mást kellett ráállítani. Ezen a szinten ilyen kis dolgok is dönthetnek. Az ilyen képességű csapatok ellen a legkisebb hibákat is ki kell küszöbölni. Ma volt két-három hibánk és kaptunk két gólt. Elégedettek vagyunk az elvégzett munkával, jó volt látni, hogy ha mindent jól csinálunk, akkor versenyben lehetünk velük. Haza pályán, a saját szurkolóink előtt mindent beleadunk majd. A két gól semmi, hazai pályán lehet esélyünk. Hatékonynak kell lennünk, ami mostanában nem megy, de a szurkolóinkkal képesek lehetünk rá” – mondta a meccs után a Real Sociedad középpályása, Mikel Merino.

A meccs legjobbjának Kylian Mbappét választották, aki a BL örök gólrangsorában éppen Neymart előzte meg.

„Persze, boldogok vagyunk, örülünk az eredménynek. Nyerni akartunk otthon, ez volt a cél. Van még egy visszavágó, de előtt jön három hazai meccsünk. Boldogok vagyunk, de a munka egyelőre nincs elvégezve. Fontos volt a gólom a második félidőben, tudjuk, milyen nehéz előnybe kerülni a Bajnokok Ligájában, és most ez megcsináltuk. Folytatnunk kell, amit elkezdtünk, csapatként együtt dolgoznunk. Idegenbe is győzni megyünk, és azért, hogy továbbjussunk” – monda Mbappé, aki már  44 gólos a BL-ben 25 évesen.

Paris Saint-Germain v Real Sociedad - UEFA Champions League Kylian Mbappé
Kylian Mbappé volt a meccs hőse
Fotó: Anadolu via AFP / Anadolu via AFP/2024 Anadolu

Hosszabbítás


Végül jöjjenek a játéknap legfontosabb statisztikái és érdekességei:

  • A Bayern München 17-zer lőtt kapura a Lazio ellen, ebből egy sem talált kaput, ez 2003 óta rekordnak számít
  • A Real Sociedad annyi gólt kapott, amennyit összesen kapott a hat csoportmeccsén
  • A Lazio legutóbbi 13 európai kupameccsén nm kapott ki hazai pályán
  • Maurizio Sarri csapata utolsó 12 hazai meccséből tízszer gólt sem kapott
  • A Lazio másodszor nyert német csapat ellen a nyolcadik meccsén
  • Ciro Immobile utolsó nyolc BL-meccsén nyolc gólt szerzett hazai pályán
  • A Bayern legutolsó 17 meccséből csak egyet veszített el a BL-ben
  • A PSG és a Real Soiedad először találkozott nemzetközi kupameccsen, de a PSG edzője, Luis Enrique 11. alkalommal szerepelt a spanyolok ellen
  • A PSG utolsó 12 hazai BL meccséből csak egyet veszített el és legutóbbi 37 hazai BL-meccsén csak kétszer volt gólképtelen
  • Mbappé 10 egyenes kieséses BL-meccsen kilenc gólnál tart

 

Eredmények, nyolcaddöntő, első mérkőzések:
 

SS Lazio (olasz)-Bayern München (német) 1-0 (0-0)
gól: Immobile (69., 11-esből)
piros lap: Upamecano (Bayern München, 67.)

Paris Saint-Germain (francia)-Real Sociedad (spanyol) 2-0 (0-0)
gól: Mbappé (58.), Barcola (71.)